7. fejezet

Nagyon szépen köszönöm a kommentet!!! <3 jó olvasást kívánok, a részek valószínűleg csak hetente fognak érkezni mostantól... Szép hetet! :) 

7. fejezet

Harry olyan hévvel áll fel az asztaltól, hogy meglöki az asztalt, így a poharaink kiborulnak, az evőeszközök is leesnek a földre.  Szólásra nyitja a száját, de apa megelőzi, aki szintén feláll.

-          Nem tudom, hogy Angliában mi a szokás, de nálunk az, hogy nem szórakoznak a fiúk a lányokkal,- jó apa biztos nem ezt akarta mondani. Még mindig zavartan nézem Harry-t aki egy pillanatra se görnyed össze félelmében, mint a szomszéd teraszon ülő férfi.

-          Megmagyarázná végre valaki?- olyan gyorsan hadarom el a kérdést, hogy apa és anya tanácstalanul egymás felé fordulnak.

-          Van egy fiam.

-          Gratulálok- szólok gúnyosan, nem foglalkozva azzal, hogy megremeg a hangom és rosszul is ejtem. A lényeget úgyis megérti- menj a francba- kiáltok rá, amire anya mellettem összerándul. Nem szokásom felemelni a hangomat, ahhoz nagyon mérgesnek kell lennem. Van egy fia? Nem bírom nézni, ahogy elmegy, csak utoljára ránézek és besietek a mobil házba. Lerúgom a cipőmet, a telefonomat az ágyra vágom, ami folyamatosan rezeg a sok üzenettől amit a barátaimtól kapok. Mit vártam igazából? Persze, hogy átvert. Szexet akart tőlem? Nem kapta volna meg könnyen, az biztos! De miért pont velem kezdett, mikor megkaphatna idősebb, tapasztaltabb, mutatósabb nőket? Dávid keres telefonon, tudni szeretné, hogy állok az edzéssel és milyen a nyaralás. Röviden elmesélem neki, közben lebeszélem arról, hogy idejöjjön és megverje Harry-t.

-          Na jó, akkor két hét múlva látlak?

-          Nem. Dániába leszek…- kicsit félve ejtem ki a szavakat. Utálja, mikor ott vagyok, mert mindig felszedek pár kilót, ugyanis a dán süteményeknek nem lehet nemet mondani.

-          Rendben, élvezd ki- szól nyugodtan.

-          Ez azt jelenti, hogy ha haza érek megdöglök?- kérdésemre felnevet, majd biztosít, hogy nem. Kemény évem volt szerinte és megérdemlem a pihenést. Jövőre sokkal keményebb évem lesz az érettségi miatt, bár a nyelvvizsgát és az előre hozott érettségiket letudtam a többi még hátra van.

-          Na megyek prücsök, hívj, ha végre egy országon belül tartózkodunk.

-          Tudod, hogy még dolgozni is fogok pár hetet.

-          Szia!- csapja le a telefont, de közben nevet. Kicsivel jobb a kedvem, de inkább átöltözök és hónaljam alá csapom a kosárlabdát. Futva,- mint egy eszelős- közelítem meg a kosárlabda pályát, ami szerencsémre teljesen üres. Hosszasan nyújtok, élvezem, ahogy feszül és szúr minden izmom, aztán könnyed futással folytatom. Mindent kizárok, csak a labda és én maradok, figyelmem kívül hagyom azt is, hogy a térdem hasogat. Átlagon felül teljesítek, köszönhetően a heves érzelmek és a bizonyításvágynak. Sokkal előbb észreveszem, hogy baj lesz, de most makacsul folytatom a dobálást és futást. Erősebben ütöm le a labdát a kelleténél, idegesen és erősebben vágom a játékszert a palánknak, mozdulataimat már nem tudom kontrolálni.

-          Laura,- a nevem hallatára megfordulok, a labda kiesik a kezemből.

-          Mit akarsz?- durva hangsúllyal ejtem a szavakat, magamat is meglepve. Harry arca egy pillanatra se rándul, magabiztosan jön felém.

-          Fejezd be,- szól halkan, miközben egy vizes palackot nyújt felém. Kilököm a kezéből az üveget, erősen lendítem kezemet, már elhiszem, hogy tenyerem tökéletesen csattan arcán, végül arrébb löki- rendben. Tudom, mérges vagy, de a pánikrohamod…

-          Hogy mit mondtál?- rémülten nézek rá- te feltörted a pszichológus gépét?

-          Okos lány vagy- bólint, ezzel megválaszolva a kérdésemet. – Le kéne ülnöd. Elmesélek mindent, esküszöm.

-          Ki mondta, hogy hallani akarom a nevetséges magyarázatodat?

***

Végül mégis elfogadom a meghívását a közeli pékségbe, ahol az ablak mellett foglalunk helyet. Percekig nem szólal meg, csak csöndben nézi ahogy falom a csokis süteményt. Nem zavartatom magam, ő akart beszélni velem, nem pedig fordítva, így neki kell kezdeményezni.

-          Említettem már neked, hogy szakítottam a mennyasszonyommal.

-          Igen, amikor a szüleidre nyitottatok- bólintok.

-          Nos, azért dobtam, mert gyereket várt- arckifejezésemet látva rögtön hozzá teszi- nem tőlem. Mivel a srác akivel lefeküdt egy drogos valaki, ezért könyörgött, hogy ne az ő nevét kapja a kicsi. Megbocsájtottam neki, vagyis megpróbáltam. A kisfiú nem tehetett semmiről és gondoltam, jobb ha nem az anyukája nevét kapja, mert az iskolában ez lenne az első amivel piszkálnák. Így az én vezetéknevemet kapta- olyan gyorsan hadarja el a dolgokat, hogy nehezen értem meg. Nem néz rám, végig az összekulcsolt kezének beszél; egyértelmű, zavarban van.

-          Szóval van egy fiad, de csak papíron. Szoktál vele találkozni?

-          Igen. Úgy tudja mindenki, hogy elváltunk, vagyis a szüleim és a barátaimon kívül.

Nem válaszolok. Nem tudom mit mondhatnék.

-          Mit vársz most tőlem? Egyáltalán miért tartottad olyan fontosnak ezt megosztani velem? Nem írtam volna ki a Facebookra, hogy egy csaló szemét vagy!- sose tettem és nem is fogok hasonlót. Most ő az, aki hallgat. Látom rajta, hogy keresi a szavakat, végül feladja. Óvatosan nyúl a tányérom mellett pihenő kezem felé, amit nem húzok el. Puha tenyere tökéletesen illeszkedik az enyémhez, mint a nyálas filmekben. Apró mosolyt küldök felé, mintha azt üzenném, nem zavar amit tesz. Közben fogalmam sincs miről van itt szó. Zűrösebb srácot nem is foghattam volna ki.

-          Nem fogok veled lefeküdni,- szólalok meg meggondolatlanul. Valahogy a tudtára akartam adni, hogy nem leszek egyéjszakás kaland, de lehet nem a legjobb módot választottam. Nagyokat pislog, úgy néz rám, mint aki megőrült.

-          Remek,- bólint egyet- nem azért osztottam ezt meg veled. Most viszont, te jössz.

-          Tessék?

-          A pánikroham.

-          Oh- igen, ezt mind válaszolom. Kényes téma. Megpróbálom elhúzni a kezemet, mert hirtelen fog el a szorongás, de görcsösen kapaszkodik belém.

-          Rendben, talán majd máskor!- simít végig kézfejemen. Mérhetetlenül hálás vagyok neki ezért. A többi emberrel ellentétben nem próbálja rám erőltetni a dolgokat. Tisztában vagyok vele, hogy ő is egy elég mély és kínos dolgot osztott meg velem, de én még nem állok erre készen.

***

Harry-vel kézen fogva megyünk vissza a kempingbe, arcán a félelem legkisebb jele se látszik, mikor apa felpattan a helyéről és sietősen megindul felénk. Úgy látszik neki is jót tett, hogy néha velem tart futni.

-          Félreértés volt,- szólok gyorsan. Apán látszik, hogy nem igazán hiszi el, sőt másodpercekig furán méregeti Harry-t, végül sóhajt egyet és csöndesen visszasétál velünk a házhoz. Úgyis faggatózni fognak este; nincsenek kétségeim. Anya szeme rögtön megakad összekulcsolt kezünkön, de szerencsére egy mosollyal megússzuk.

-          Szóval, áll még a kártya est?- fordulok szüleim felé.

-          Ö, persze- vágja rá anya, mielőtt apa bármit is mondhatna. Mivel a magyar römi szabályait Harry nem ismeri, ezért szüleim felváltva, egymás szavába vágva magyaráznak neki, néha segítséget kérve tőlem. Vendégünk mindenkit leelőzve, gyanúsan gyorsan nyer, amit szüleim hitetlenkedve fogadnak.

-          Nem úgy volt, hogy nem ismeri a játékot?- hajol hozzám anya felhúzott szemöldökkel. Eközben apa és Harry valami hajóval kapcsolatos dologról beszélnek.

-          Ne engem kérdezz,- rántok vállat- én se értem.

***

Tekintettel arra, hogy utóbbi napokat, sőt estéket se töltöttem otthon, apa megkéri Harry-t, hogy hajnali egyre hozzon haza. Semmi komolyabb tervünk nincs miután mindenkit lealázott a kártyajátékban.

-          Miért ezt a pokrócot hoztad? Ez konkurencia,- szól sértetten a James Bond-os anyag felé bökve.

-          Kérlek, csak szeretnéd, hogy az legyen,- mosolygok rá ártatlanul. Drámaian a szívéhez kap, mintha szörnyen megsértettem volna. Megveregetem a vállát vigasztalás képen, aztán szépen leterítem a pokrócot, amire azon nyomban ledőlök, így neki már csak ülni van helye.

-          És még helyet se hagysz. Értékelem, hogy ennyire jól nevelt vagy- morogja. Odébb húzódok, karjaimat hasamra rakom, így ő is le tud feküdni mellém- köszönöm, ettől függetlenül, nem változott a véleményem.

-          Mondta a hidegvérű bérgyilkos- bököm meg a hasát, de majdhogynem visszapattan az ujjam, olyan izmos a felsőteste. Elkapja kezemet és mintha, teljesen természetes lenne, összekulcsolja őket.

-          Talán még se olyan hidegvérű,- suttogja egészen közel hajolva hozzám. Arcát nyakamhoz fúrja, meleg leheletétől kiráz a hideg, bőröm libabőrös lesz, borzongás fut végig rajtam. A szívem olyan hevesen ver, hogy attól tartok meghallja. Félénken végig simítok kézfején, amitől mosoly húzódik a szájára. Göndör fürtjei csiklandozzák a nyakamat, egyszerre idegen és nagyszerű érzés ilyen közel lenni hozzá.

-          Olyan szép a hajad,- testével felém fordul, elereszti kezemet, és könyökére támaszkodik. Ujjait hajamba túrja, fejbőrömön érzem ujjbegyeit.

-          Neked is,- vágok vissza, kissé megkésve, de mentségemre szóljon, nem olyan könnyű beszélni, miközben a szemeit rajtam legelteti. Csak megforgatja említett testrészeit, aztán minden olyan gyorsan történik. Közel hajol hozzám, megbabonázva nézzük egymást, majd ajkát enyémnek nyomja. Teljesen lefagyok. Ez az igazság. Életem során az egyetlen csók amit kaptam, merőben más volt, mint ez, a mostani. Harry arcom oldalán is végig simít, egy pillanatra elhúzódik tőlem, de csak annyira, hogy levegőért kapjunk, majd újra megcsókol. Felbátorodom, tarkójához kapok, közelebb húzva magamhoz. Ajkai olyan puhák és selymesek, amitől ha állnak, lábaim biztosan összecsuklanának. Elmosolyodom, mikor elválik tőlem és orrát enyém ellen nyomja. Nem szólunk semmit, szemeimet lehunyva tartom, próbálok úrrá lenni a szaggatott légzésemen.

-          Gyönyörű vagy, egyszerűen gyönyörű. – Olyan áhítattal ejti ki a szavakat, hogy tényleg elhiszem neki. Sose mondtak még nekem ilyen szép dolgokat, mint ő egy éjszaka alatt. Természetesen ezt nem merem neki bevallani. Semmi pénzért nem törném meg a meghitt csönddel. Lassan emelem rá a tekintetemet, közben folyamatosan azon rágódom, hogy neki is olyan jó volt-e mint nekem? Egyáltalán gondolkozik ilyeneken? Valószínűleg nem.

-          Min jár az eszed?- kérdése nem lep meg. Képes vagyok elkalandozni és furcsa arcot vágni közben.

-          Nem lényeges.

-          Biztos? Semmi összeesküvési elmélet?

-          Díjazom a humorodat,- mosolygok rá, aztán letolom magamról, hogy felülhessek. Csalódottan néz rám, de kicsit félénken megfogom kezét, miután megigazítom a pólómat, ami rejtélyes körülmények között félrecsúszott.

-          Tanja Louis miatt szállt be a csapatba?

-          Azt hiszem. Előtte nyomozóként dolgozott két évet a brightoni kapitányságon. Nem volt valami izgalmas meló, amíg a hülye gyereket meg nem lőtték Brighton kellős közepén.

-          Meglőtték?- ismétlem meg kidülledt szemekkel.

-          Igen, két golyót kapott a combjába. Mesterlövész volt, egy épület tetejéről lőtt. Tanja pont arra volt, de csak civilként, ezért Louis fegyverével szedte le a bérgyilkost. Életem egyik legdurvább hónapja volt, míg megtaláltuk az összes emberét annak, aki felbérelte őket, arra, hogy levadásszanak minket- erősen koncentrálnom kell, hogy megértsem amit mond, olyan halkan és összefüggéstelenül beszél. Nem említi, hogy mennyi idő telhetett el azóta, de egy biztos. Még mindig nem lépett túl rajta.

-          Téged lőttek már meg?

-          Igen. Ez olyan, mintha egy orvostól azt kérdeznéd, lett-e már véres a keze. Többször is megtörtént, de csak egyszer volt komolyabb sérülésem.

-          És,- tenném fel az újabb kérdést, de lassabban, mint ő, ezért van ideje elterelni a témát. A kosárlabdás sérüléseimről kérdez. Túl komoly és mély témákat is érintünk a sérüléseim taglalásánál, de nekem eszem ágában sincs megosztani vele azt, ami tavaly szilveszterkor történt. Tökéletesen halad a beszélgetésünk, ügyesen kikerülöm, amikor a barátaimról kérdez. De én se most jöttem le a falvédőről. Biztos vagyok benne, hogy utánam nézett. Tud Róla!