5. fejezet

Sziasztok! Kitartást kívánok a héthez, na meg persze jó olvasást! Várom a véleményeket :) 

5. fejezet

Nem időzik sokat a zuhannyal; fél magamra hagyni. Némán és kissé tanácstalanul megáll előttem, óvatosan felém nyújtja kezét. Meleg és kissé vizes tenyerében tökéletesen illik az enyém. Melegség tölt el, ahogy felsegít a kanapéról és egy pillanatra mellkasához érek másik kezemmel. Másodpercekig egymás szemébe nézünk, kellemes bizsergés fut át rajtam, ahogy szabad kezével kisimít egy tincset az arcomból. Zavartan nézek rá, gesztusát nem tudom hova tenni. Ajkain kifújja a bent tartott levegőt, hátrébb lép tőlem, utat engedve a fürdőig. Még egyszer rápillantok, száját kedves, bátorító mosolyra húzza.

-         Kiraktam Tanja egyik tusfürdőjét, törülközőt és ruhát pedig a mosógépen találsz.

-         Köszönöm,- hálálkodok és próbálok valamiféle kedves gesztust kierőlködni magamból, de csak egy furcsa fintorra futja. Elvonszolom magamat az ajtóig, amit halkan becsukok magam mögött. Óvatosan fordulok körbe, mintha attól tartanék, hogy valaki rám támad. Leveszem a ruhát magamról, de a fehér neműmet magamon tartom, képtelen vagyok teljesen meztelenül zuhanyozni most. Lassan nyitom meg a csapot, amiből kellemes meleg víz árad. A cseppek lágyságától kiráz a hideg, egy pillanatra teljesen elfelejtem a mai napot. A tusfürdőért kihajolok a pultra, de azonnal megtorpanok, ahogy megpillantom Harry levetett véres pólóját. Halk sikoly hagyja el számat, lábaim megadják a szolgálatot, és térdre borulok a kabin padlóján. Újra és újra Harry szavai játszódnak le bennem, közben a jelenet, ahogy közelít felém a férfi. Óriási árnyékot vet, kezében a pisztoly, valószínűleg csőre volt töltve. Másodperceken múlt. Nem szólt volna semmit, hidegvérrel ölt volna meg.

-         Laura!- kiáltja Harry meglepetten, ahogy belém a helyiségbe és megpillant. Könny és víz áztatta arcomat ráemelem, segélykérően nézek rá. Gyorsan elzárja felettem a csapot, könnyedén emel fel karjaiba- sajnálom, annyira sajnálom!- ismételgeti. Közelebb bújok hozzá, fejemet mellkasára hajtom, derekát kétségbeesetten szorítom. Már nem érdekel, hogy hány ember vére tapad a kezéhez, hogy milyen mocskos dolgokat csinált élete során. Egy törülköző dob a lepődre, aztán lágyan az ágyba rak. Magzatpózba húzom össze magamat, testem remeg a hidegtől és a sokktól. Puha takarót borít testemre, megkerül az ágyat és tétovázva pár másodpercig méreget. Lassan, mozdulatait megfontolva bebújik mellém az ágyba és kezét félénken arcomra simítja. Meleg tenyerébe fúrom arcomat, érdes ujjait végig futtatja bőrömön. Közelebb bújik hozzám, de nem tiltakozom. Lágy érintése jól esik, egyszerre perzsel és nyugtat. Íriszein a halvány lámpa fénye csillog, ajkain félszeg mosoly tükröződik; képtelen vagyok más merre nézni. Légzésem egyenletesebbé válik, mellkasom lassabban emelkedik és süllyed, kezdek megnyugodni.

-         Próbálj meg aludni- suttogja kedvesen. Csodálattal figyelem ajkai mozgását ahogy pihenésre int. Nehezen szakadok el tőle és hunyom le szemeimet. Arcomon pihenő kezét elakarja húzni, de utána kapok és rákulcsolom ujjaimat. Nem érdekel, hogy mennyire tűnök nevetségesnek vagy tolakodónak.

-         Nem megyek sehová- nyugtat meg. Aprót bólintok, többre nem vagyok képes. A fáradtság és a ma történtek minden energiámat leszívták. Halk szuszogását fél füllel hallgatom, ujjai lágy simogatása másodpercek alatt kiüt.

***

A teraszon ülök, próbálom rendbe rakni a dolgokat magamban. Rég aludtam ennyire jól mint most. Nem gyötörtek rémálok, sose voltam az a fajta, aki egy filmtől vagy jelen esetben egy borzasztó élménytől rosszat álmodik. Harry egyik rövid nadrágjában és trikójában vagyok, ami állítása szerint szexin áll rajtam. A reggeli Harry sokkal inkább mosolygós és előzékeny, mint az esti, aggódó és ideges. Szemeim szúrnak a sok sírástól és arcom is puffadt egy kicsit, de szemeim alól a karikák eltűntek.

-         Nem tudom mennyire van étvágyad, de csináltam ebédet- Harry zavartan vakarja meg tarkóját, kerüli a pillantásomat.

-         Köszönöm, farkas éhes vagyok!- felpattanok a napozóágyról és mosolyogva megköszönöm, amikor előre enged az ajtónál. Szeretem, ha egy férfi udvarias.

-         Egyszerű tésztát csináltam és egy mártást, apró csirkehússal.

-         Tökéletes. Jézusom, hány óra van?- kapok hirtelen a fejemhez, ahogy az ételről van szó, eszembe jut, hogy megint elfelejtettem megcsinálni a napi tornámat, nem beszélve a helytelen étkezésről.

-         Dél lesz pár perc múlva. Ha a szüleid miatt aggódsz, írtam nekik, hogy egy lánynál alszol, aki nagyon aranyos- pislogok rá pár másodpercig, aztán hozzá teszi,- ne haragudj, de nem akartam, hogy aggódjanak. Csak a saját szüleimből indultam ki,- ránt vállat. A farzsebéből elő halássza a telefonomat és felém nyújtva.

-         Köszönöm, tényleg, ez nagyon kedves tőled.

-         Arra gondoltam, hogy ha ma van kedved, akkor elmehetnénk egy másik szigetre. Persze, csak ha van kedved és nincs más programod, de ha van én…- folytatná a mentegetőzést, egyre furcsább hangon, de közbe vágok.

-         Nagyon szívesen.

-         Tényleg?- pillant fel rám, én pedig bólintok egyet, bár az én arcom is elég piros. A házba nincs meleg, hála a légkondinak, tenyerem mégis izzadni kezd, mikor ujjunk összeér, ahogy elveszem a telefonomat. A képernyőre pillantok, nincs nem fogadott hívásom, de még üzenetem se. Úgy látszik, apuék tényleg elhitték, amit Harry a nevemben írt.

Az ebédet végig beszélgetjük, néha a munkája felől kérdezek, amiről szívesen mesél, bár látszik rajta, hogy kényes témáról van szó. A kosárlabdára terelem inkább a szót, felszabadultan mesélek neki a kudarcaimról és kissé makogva a díjakról amit kaptam.

-         Komolyan mondod, hogy a saját edződ nem szokott megdicsérni?- hitetlenkedik.

-         Minden meccsen, amin csak tudtam ott voltam, elsők között megyek és utolsóként jövök edzésről, de úgy látszik ez neki nem elég. Volt pár durva sérülésem is, de nem izgatta.

-         Mégis folytatod a kosárlabdát az egyetemen…

-         Igen. Ha szerinte nem is, de mások szerint van tehetségem hozzá. Tudod, ha most azt mondanák nekem, hogy tehetségtelen vagyok és soha nem lesz belőlem profi játékos, akkor se hagynám abba.

-         Nagyon fontos neked,- bólogat mindent tudóan- az életed része lett és nem tudnál nélküle meglenni, igaz?- most én vagyok az, aki meglepődve néz rá. Soha senki nem kérdezte még tőlem ezt. Magamtól már sokaknak mondtam, mert ez az igazság, de nem találkoztam volna még olyannal, aki ennyire kiismert volna.

-         Kevesen vannak, akik megértik!- pár másodpercre összeakad a pillantásunk, amitől megint zavarba jövök, így elkapom a fejemet és rekedt hangon megkérdezem, hogy segítsek-e a mosogatásba.

-         Nem kell, csak bedobom a mosogatóba. Ha gondolod, utána elviszlek hozzátok és egyenesen mehetünk a kikötőbe.

-         Jól hangzik,- alig várom, hogy végre, újra a tengeren lehessek. Arról nem is beszélve, hogy a délutánt kettesben fogjuk tölteni egy szigeten, ahol állítása szerint, még biztos nem voltam. Nos, szegénynek nem akarom letörni a jó kedvét, de a közelben már mindenhol jártunk a szüleimmel és baráti társasággal. A gyerekkoráról mesél, amíg rendbe teszi a konyhát, de annyi kérdéssel halmozom el, hogy még a mobil házunkba érve is az iskolájáról és gyerekkori barátairól beszél.

-         Elmegyek zuhanyozni meg kicsit rendbe teszem magamat. Addig, ha gondolod- tanácstalanul szét nézek az apró nappaliba, ahol egy kis tévé, régi kanapé és kényelmetlen székek vannak. Merőben más, mint az ő luxusvillája, de ők valószínűleg több időt töltenek ott, mint mi itt. Alvásra és arra, hogy ha vihar van, akkor kártyapartit rendezzünk, tökéletes.

-         Telefonálok párat,- biccent a készülék felé mosolyogva. Bólintok egyet a szobámba sietek. Fekete, oldalt csipkézett fürdőruha melltartót és türkizkék bugyit veszek magamhoz, reménykedve abba, hogy ezek állnak rajtam a legelfogadhatóbban. A biztonság kedvért, ha a tükörbe nézve meggondolnám magamat, rövid, lenge nyári ruhát is a kezembe kapok.

***

Szabadnak és végtelenül boldognak érzem magamat, ahogy Harry hajója elején ülök, kezeimmel a korlátra támaszkodom. Hajamat hátra fújja a menetszél, de élvezem, ahogy vállamat simogatja. A tenger tükörsima, a szárazföld mellett elhaladva hajók után kutatok, de egyet se látok. Nem ijedek meg, tudom, hogy ilyenkor, dél felé, mindenki egy öbölben köt ki. Egy kisebb szigetet pillantok meg és rögtön fel is ismerem. Apa kedvence. A kikötőbe már nem volt a hajónk ezért csak reménykedni tudok, hogy ők egy másik szigeten vannak. Egy nagy yachtot teljesen más kikötni, mint a mi kis, öt személyesünket, de Harry türelmesen magyaráz mindent, hogy mit hova és hogyan kössek ki. Percek alatt végzünk, aztán kilép a partra, papucsinkat és a táskámat maga mellé dobja, aztán kezemet megragadva, kisegít a hajóból. Pironkodva megköszönöm neki és lehajolok, hogy felvegyem a táskámat, de Harry pont ekkor lép előre, hogy felvegye a cipőjét, így a combjába fejelek. Nevetve tántorodok vissza, és ő is vigyorogva néz rám.

-         Örülök, hogy nem feljebb találtál el,- jegyzi meg gúnyosan. Megforgatom szemeimet és vállamra kapva a strandtáskát, céltudatosan elindulok a kedvenc sörözőmhöz.

-         Voltál már itt?

-         Igen, egy párszor. Nem akartam elmondani, úgy elhitted, hogy újat tudsz mutatni nekem!- veregetem meg a vállát mosolyogva.

-         Fogadjunk, hogy tudnék,- suttogja közel hajol fülemhez én pedig egy pillanatra megtorpanok, de gyorsan utána eredek.

-         Szerintem félre értettél.

-         Ó nem, pontosan tudom, hogy mire akarsz kilyukadni,- nem kegyelmez meg. Mire a kis bárhoz érünk, az arcom pipacsvörös, mivel elhatározta, hogy azért se tágít az igaza mellől. Mégis mosolyogva ülök le a székre, aztán azzal a lendülettel fel is pattanok.

-         Minden rendben?- pillant fel az itallapból.

-         Felkészültél egy újabb hajósvizsgára?

-         Miért?- arckifejezése elárulja, hogy jelen pillanatban teljesen hülyének néz. Nem csodálom, én se szívesen látnám az arcomat.

-         Most már mindegy… Ajánlom, hogy tudd a szabályokat, mert apa élve nyúz meg,- amint kimondom a szavakat, arra várok, hogy ő is felugrik, esetleg elmenekül, de helyette higgadtan félreteszi az eddig tanulmányozott lapot és arra kér, hogy üljek szépen vissza. A szüleim, csakhogy megkönnyítsék a dolgomat, nem egyedül jöttek. A két másik család is velük van, köztük a két velem egyidős fiú is, akikkel soha se ápoltam jó kapcsolatot. 

-         Laura, de jó téged is látni, már azt hittem, hogy eltűntél,- viccelődik az egyik apuka, aztán sorban végig puszilgatok mindenkit. Utálom az erőltetett puszilkodásokat.

-         Mi se látjuk sokat,- vigyorog anya, akinek a szemöldöke Harry láttán lassan a hajába gabalyodik. A mellettem- most már ácsorgó- fiúra nézek és angolul elmagyarázom neki, hogy ki kicsoda, majd mindenkinek bemutatom.

-         Melyik a te hajód?- kérdezi azonnal apa és ők ketten másodpercek alatt visszamennek a kikötőbe. Kezeimet tördelve méregetem a távolodó alakjukat pár másodpercig, végül úgy döntök, hogy Harry nagyfiú, tud magára vigyázni. A tegnap este történtek újra előtörnek, de gyorsan el is hessegetem a gondolatot. A pincérnőtől két sört rendelek, mert Harry megérdemli, ha túl éli aput.

-         Szóval, mesélj!- anya és a másik két anyuka szinte ellepnek a kérdéseikkel. Persze rögtön a munkája és a végzettsége felől érdeklődnek. Erősen kattog az agyam, végül úgy döntök a legjobb, ha azt mondom rendőr.

-         És mi van köztetek?

-         Semmi,- vágom rá gyorsan, mire mindent tudóan összenéznek,- mármint ismerkedünk. Aranyos srác nagyon, de fél kontinensnyire lesz tőlem heteken belül- anyut nem árt emlékeztetni arra, hogy semmiféleképpen se vágyom egy távkapcsolatra.

-         Pedig, nagyon helyes. Ha idősebb lenne…- hatalmas szerencsémre anya félbe hagyja a mondatot, mert a két tengerész visszatér közénk.

-         Megtarthatod,- szól apa, és a kedvemért azért is angolul. Nem könnyíti meg az életemet az biztos. A mellettem mosolygó fiúra nézek, de kihívó pillantása miatt inkább csak a sörére bökök és a tenger felé fordulok. Itt is sok fürdőző van, bár a köves part, kevésbé hívogató, ezért elenyésző az emberek száma. Inkább behúzódnak az árnyékba, vagy a móló végéről ugrálnak, ahol mélyebb a víz.

-         Szóval Harold, Londonban élsz?- apa még elég kezdetlegesen beszéli a nyelvet, de amit tud, mindig elsüti, ha egy külföldivel beszél.

-         Nem, Portsmouth-ba. Nem bírok tenger nélkül élni,- ránt vállat.

-         Az egész közel van Laura egyeteméhez. Összefuthattok majd,- nem tudom ki kérte aputól, hogy játsszon kerítőt, de én biztos nem.

-         Remek lenne!- válaszára elmosolyodom. Szüleimmel jó fél óráig beszélnek, sokszor én vagyok a téma, de szerencsére semmi kínosat nem mondanak rólam. Néha segítenem kell egy-két szónál, mert megakadnak, de Harry is kedvesen próbálja kitalálni mit is szeretnének mondani. A baráti társaság többi tagja ámulva néznek hol rám, hol pedig újdonsült ismerősömre. Tény, hogy sose hoztam még fiút nyaralásra, sőt az igazság az, hogy értelmes, hosszú kapcsolatom se nagyon volt. Fél óra múlva apuék úgy döntenek, hogy mártóznak egyet a parton, így gyorsan kifizetik az italainkat is, hiába tiltakozik annyira Harry. Végül kettesben maradunk, de rövid időn belül megunjak az egy helyben üldögélést, ezért a város kis utcái felé vesszük az irányt. Kövekből kirakott keskeny utak vannak, ahol alig férünk el egymás mellett, vállunk néha egymáshoz ér, de egyikünk se kér bocsánatot. Én kifejezetten élvezem.

-         Elviselném, ha itt kéne megöregednem,- torpan meg egy nagy, magas háznál. Falai kicsit kopottak, ablakai koszosak és a teraszon lévő vaskerítés is látott már szebb napokat, mégis elragadó. Magassága miatt biztosan a tengerre lehet látni a fenti ablakokból.

-         Túl messze van a repülőtér,- jegyzem meg.

-         Tényleg nagyon szeretsz utazni!- meséltem már neki sokat arról, hogy mekkora szenvedélyem van az utazás iránt.

-         Imádok. Angliában is annyi hely van amit meg akarok nézni. Például Brigtononban csak két napot voltam, akkor is rohannom kellett. Az egyetem városát már sikerült kiismernem, de a nevezetességeket még csak a wikipédián láttam,- forgatom meg a szemeimet mérgesen. Valami véletlen folytán rosszul foglaltam le a repülőjegyünket, ezért egy nappal hamarabb kellett haza repülnünk apuval a második interjúm után.

-         Na és mennyi esélyed van ösztöndíjat kapni?

-         Huh… Nem voltam valami jó tanuló, csak most az utolsó két évben teperek nagyon. Diákhitelre fogok pályázni, rögtön, mert ha nem vesznek fel…- nem is merem kimondani, annyira félek attól, hogy nem tanulhatok Angliában. Természetesen nem egy egyetemre adom be a jelentkezésemet, de ez tetszik a legjobban.

-         Szerintem, meg lesz az,- kacsint rám mindent tudóan.

-         Ez mi volt?- nevetek fel.

-         Csak tudok segíteni, ha gondolod,- motyogja. Számmal o alakot formálok a meglepettségtől, de rögtön heves tiltakozásba kezdek.

-         Tényleg, köszönöm, de szó sem lehet róla.

-         Rendben, csak egy ötlet volt- ránt vállat, aztán kezével jobbra mutat a kis köves útra, ahol le tudunk jutni a partra, vissza a kikötőhöz. Kisebb nehézségek árán lesétálunk a partra, én pedig önfeledten dobom le magamról a halvány sárga pólómat és a lenge rövidnadrágomat, hogy végre a vízbe csobbanhassak. Óvatosan lépkedek, közben kezeimmel egyensúlyozok, aztán Harry is megjelenik mellettem.

-         Szabad?

-         Persze,- vágom rá meggondolatlanul. Gyorsan lehajol, combjaim alá nyúl és karjaiba kapva nagy léptekkel a mélyebb víz felé indul velem. Hiába ütögetem a karját, kérlelem, hogy tegyen le, mert megemeli magát.

-         Mind a ketten tudjuk, hogy kutya bajom se lesz a te… hány kilódtól?

-         Komolyan feltetted ezt a kérdést?- nevetek rá, mert tényleg jól szórakozok azon, hogy fel mert tenni egy ilyen kérdést egy lánynak

-         Igen. Te lényegesen más vagy- mosolyodik el. Szemeimet elkapom arcáról, és ha eddig azt hittem, hogy meleg van, akkor most elolvadok szépen. Nem vagyok hozzászokva a bókokhoz, főleg nem az igényesekhez. A víz már félig elfedi a testemet, ennek ellenére, még mindig a karjaiban tart, de most mégse zavar. Sőt, nagyon is jól esik!