3.fejezet

Sziasztok! Remélem, mindenkinek jól telt a hétvégéje, és keveset bajlódott a házikkal. Kitartást a hétre! Jó olvasást, várom a véleményeket! :) 

3. fejezet

A hajóra lépve rögtön elnevetem magam. Niall és Louis béna támadó pozícióba állnak, kezükben egy-egy műanyag késsel.

-          Komolyan?- nevet fel Harry.

-          Csak Laurát utánozzuk,- szól komolyan a pöttyös fürdőnadrágos fiú. A hatás kedvéért még a nyelvüket is kidugják.

-          Ennyire nem voltam gáz- tiltakozom hevesen és közben keresztbe teszem a karjaimat durcásan. Mind a hárman összenéznek vigyorogva, aztán visszafordulnak felém.

-          De, eléggé.

-          Jó, de rajtad meg pöttyös nadrág van,- Louis a hirtelen témaváltásomra felhúzza a szemöldökét, majd ellenőrzi, hogy igazat mondtam-e. Most én vagyok, aki elneveti magát.

-          Ne nevess! Le kellett ellenőriznem. Mellesleg ezt ajándékba kaptam. Anyukám vásárolta.

-          A gyerekrészlegről?- kérdezem gúnyosan. A kérdésemre, mindenki felnevet, még Louis is.

-          Azt hiszem ellenfélre találtunk,- Louis barátnője most is kedves mosollyal az arcán néz rám. Szimpatikus lány, még úgyis, hogy alig beszéltünk.

-          Na, majd meglátjuk,- dörzsöli össze a két kezét a furcsa nadrágos- mellesleg a kémes filmekben a főszereplők, sose vágják meg magukat. Legalábbis ennyire bénán nem.

-          Jó, egy-egy. Most gyere, mielőtt elvérzel,- Harry a fejével a kabin felé int.

-          Az oltásaimtól,- szúrja közbe Louis, mire megint felnevetek. Mégse lesz annyira rossz ez a délután.

Harry kedvesen maga elé enged, aztán eltűnik egy másodpercre, hogy elő keresse a kis gyógyszeres táskáját, amit mindig magánál tart. Ez a hajó tényleg hatalmas. Két hálókabinja van, egy amerikai konyhája és még fürdő is van. A fedélzeten pedig étkezőasztal és napozóágyak is elfértek.

-          Lehet el fogom még többször is mondani, de gyönyörű ez a yacht.

-          Én is imádom,- mosolyodik el Harry, amitől a komoly és férfias arca, pár pillanat erejéig egy kisfiúéra hasonlít. Észreveszi, hogy megbámulom, ezért zavartan a hajába túr, aztán köhint egyet. Elkapom róla a fejemet, majd dühöngve tűröm, hogy arcom pirossá változzon. Remek.

-          Na, add a kezed.

-          Ez kicsit gyors tempó nem gondolod?- vetem oda könnyedén. Váratlan, és meglehetősen buta poénomra felnevet, ami kis büszkeséggel tölt el. Ezek szerint, ő értékeli a gyenge kis beszólásaimat.

-          Nos, miután egy nap ismeretség után a házamban aludtál, azt hiszem egy sebellátás megengedett,- vigyorog rám, amit viszonzok. Amíg bekötözi a kezemet, mesél a hajós vizsgáról, amit együtt tettek le a fiúkkal, mikor betöltötték a tizenhetedik életévüket. Niall és Liam könnyedén átmentek, mert fegyelmezetten csöndbe voltak és csak akkor feleltek, ha kérdezték őket, de Zayn nem bírta abbahagyni a nevetést, mert állítsa szerint olyan vicces akcentusa volt a vizsgáztatónak. Louis késéssel érkezett, mert elaludt egy átmulatott éjszaka után, Harry pedig… Annyira izgult, hogy eleredt az orra vére, amitől utána röhögő görcsöt kapott. A történet végére alig bírja befejezni a kötést, annyira nevetünk.

-          Végül hogy sikerült átmennetek?

-          Sehogy. Megkértek, sőt, utasítottak minket, hogy másnap menjünk vissza. Addigra más vizsgáztatókat hívtak. Mindenki levizsgázott rendesen, bár Louis ahelyett, hogy elkerülte volna a hullámokat, max gázon vette őket…- csóválja meg a fejét rosszallóan- utálom a hullámokat.

-          Szintúgy. Valószínűleg ezért voltam annyira szerencsétlen, hogy viharban volt a gyakorlati vizsga,- sóhajtok fel, mert az emlékre, még mindig elkomorodok. Kiskoromban, amikor még apa egyik barátja vezette a hajót, akkora hullámok voltak, hogy beestem a hajó elejéről. Nem történt komolyabb bajom, mert azonnal vissza is húztak a vízből, de hét évesen ez túl nagy sokk volt.

-          Nekem is!- csattan fel felháborodottan- szerintem direkt csinálták.

-          Persze!- gunyoros fejemet látva, ő is elneveti magát az abszurd megjegyzésén.

-          Mindenesetre, elég furcsa egy lánytól, hogy hajós vizsgája legyen, főleg úgy, hogy ő csinálta meg és nem pedig vette.

-          Apa mindig is élvezte, hogy vezethet, de többnyire kimaradt a vízisíből vagy amikor delfineket láttunk, neki másra is figyelnie kellett. Sose mondta, de tudtam,- mosolyodom el zavartan, mert annyira figyelmesen hallgat, nem beszélve a kíváncsi szemeiről.

-          Ez nagyon szép gesztus.

-          Ugyan,- legyintek,- ez a legkevesebb.

-          Tudod, jó érzés végre egy olyan lánnyal találkozni aki nem utálja a szüleit. Sosem értettem, hogy miért menő ez,- rázza a fejét, aztán érdeklődve felém fordul, tőlem várva a választ.

-          Szerintem sokan eltúlozzák a dolgokat. Mindenki szokott veszekedni a szüleivel, én például nem is keveset, de hihetetlenül sokat tesznek értem nap mint nap!- komolyan gondolom amit mondok. Anya és apa sokat áldoztak azért, hogy sportolhassak, és nem csak az anyagi részére értem. Tényleg minden meccsen ott voltak, keltek velem hajnalban és utaztak velem hosszú órákat, egy sima győzelemért is.

-          Sokszor félek attól, hogy meg fogják bánni,- motyogom, és torkom megint elszorul.

-          Hogy érted?- közelebb ül hozzám, de jól esik a közelsége.

-          Minden hétvégéjüket rám áldozzák és velem töltik egy büdös tornateremben.

-          Megtehetnék, hogy nem mennek veled, nem?- annak ellenére, hogy alig ismeri őket, bár elég sokat meséltem a családomról, rátapint a lényegre.

-          Egyszer csúnyán összevesztünk és rájuk üvöltöttem, hogy ne jöjjenek el a meccsemre…- még most is emlékszem mi volt a vita tárgya. Nem tudták elfogadni, hogy 16 évesen az egész nyarat távol töltöm tőlük. Végül csak egy hónapot voltam távol, de folyamatosan üzenetekkel bombáztak és beszéltünk.

-          Aztán mi történt?- érdeklődik, de hangjában semmi tolakodó nincs.

-          A második negyedre már eljöttek, és úgy szurkolták végig, mintha nem vágtam volna a fejükhöz ocsmány dolgokat. Nem beszéltünk utána, csak annyit mondtak, hogy hiányoztam. Borzasztó bűntudatom volt.

-          Tudod, hogy bármit csinálhatsz ugyanúgy fognak szeretni… Legalábbis minden pszichológus ezt mondja,- ránt vállat, mire elmosolyodom, - de tudom milyen érzés. Bármennyire is próbálod őket eltaszítani, annál jobban ragaszkodnak hozzád. Mikor rendőr lettem, kaptam egy különleges megbízást, meg kellett szakítanom egy kis időre minden kapcsolatomat, beleértve a családommal valót is. Minden héten írtak a szüleim egy levelet nekem, annak ellenére, hogy tudták, nem fogom elolvasni. Mégis ezáltal úgy érezték, velem beszélgetnek és nem szívódtam fel.

-          Titkos bevetés?- csillan fel a szemem.

-          Igen. Titkos,- hangsúlyozza és hangja keményen cseng. Megszeppenve bólintok egyet, aztán úgy érzem itt az idő a távozásra.

-          Visszamegyek, mert meg kell néznem a telefonomat,- hazudom. Látszik rajta, hogy nem veszi be a gyenge kifogásomat, de némán bólint egyet és ő is kijön velem a kabinból.

-          Már féltem, hogy utánatok kell menni,- horkan fel Zayn.

-          Én is aggódtam- bólogat Liam.

-          Mert Harry tényleg bérgyilkos?- vigyorgok rájuk.

-          Dehogy. Csak képes magára zárni az ajtókat. Mindig beszorul.

-          Köszi, tényleg be kell égetni!- csattan fel a göndör sértetten. Mosolyogva megveregetem a vállát, aztán elköszönök tőlük és a létra segítségével a tengerbe mászok. A víz kellemesen lehűti felhevült testemet. Szórakozottan szállok vissza a saját hajónkra, ahol Robert káromkodva lógatja a horgászbotját a vízbe.

-          Nincs kapás?

-          Hülye halak,- válaszol fintorogva. Nevetésemet visszafogva veszem elő a gyümölcsöket amiket hoztunk magunkkal. Megkínálom Blaket is, aki kezében egy könyvvel fekszik a sziklás parton egy ernyő társaságában. Almaszeleteket dobok neki, és büszkén felkiált, mikor a felét sikerül elkapnia. Gondolataimba mélyülve eszegetek, kizárva teljesen Zayn és Harry veszekedését valami nőről. Kíváncsi vagyok, hogy Harry-nek milyen lányok tetszenek. Elsőre talán a szőke cicákat mondanám, de jobban megismerve, talán a komolyabb nők érdeklik. Elhessegetem a furcsa gondolataimat, helyette egy angol könyvet veszek elő. Hiába használom a nyelvet szinte mindennap, muszáj minél több szót és kifejezést elsajátítanom, hogy mire egyetemre megyek, anyanyelvi szinten tudjam. Néha elszomorodom, hogy mennyire egyszerűbb az angol diákoknak, akiknek nem kell a nyelv elsajátításával foglalkozni, de aztán mindig rájövök, hogy én választottam ezt.

-          Angolt tanulsz?- a szőke fejre ami felbukkan mellettem a vízbe majdnem szívbajt kapok. Felkapaszkodik a hajóra és könnyedén bemászik oldalt.

-          Erre találták fel a létrát,- motyogom.

-          Az messze lett volna,- legyint és a tőle egy méterre lévő tárgy felé int. Csak a szememet forgatom. Fiúk és a gondolkodásuk.

-          Amúgy igen tanulok, vagyis valami olyasmi.

-          Maximalista vagy?- a kérdést mindenféle hezitálás nélkül teszi fel.

-          Csak vannak céljaim,- rántok vállat. Szörnye nyálasan és unalmasnak hangzik, mégis folytatja a  kérdezősködést. Kellemesen elbeszélgetünk, bár a fele igazából azzal telik, hogy nevetünk. Mesél pár dolgot Harry-ről is, aki most egy gumimatracon alszik a víz tetején. Tekintetem izmos felsőtestére siklik, majd karjaira, amin egy-két tetoválás van. Vajon mit ábrázolnak?

-          Kedves srác ő, csak zárkózott.

Elpirulva makogok össze-vissza valamit és inkább megkínálom szendviccsel, amit örömmel fogad. Jóízűen falatozgatunk, bár ő inkább zabál, amikor a többi fiú és Tanja is megérkeznek. Az ő hajójuknál jóval kisebb a miénk, ezért kissé szűkösen férünk el, de én kiülök a hajó orrára, mellém ül Liam és Louis, bentre pedig a többiek fészkelődnek be. Blake időközben elaludt, Robert pedig csatlakozott hozzá. Rájuk nézve nem a féltékenység fog el, hanem a boldogság, hogy két nagyszerű ember egymásra talált és boldoggá teszik egymást. Liam vonyítása ránt vissza a bámulásomból. A fejemet odakapom, ahol a sikító fiú a lábujját szorongatja, körülötte pedig mindenki nevet, kivéve Tanja aki elfojtott mosollyal az arcán simogatja a hátát a sérültnek.

-          Mi történt?

-          Belerúgott a szemetesbe,- legyint nyugodtan Harry. Mosolyogva megcsóválom a fejemet és inkább visszafordulok a szendvicsemhez.

-          Estére van valami programod?- érdeklődik Liam, még mindig vékony hangon.

-          Edzeni fogok, de az csak egy óra.

-          Akkor velünk kell jönnöd a bárba!- rikkantja Louis vidáman. Könnyedén beleegyezek, mert tényleg jól szórakozok velük, annak ellenére, mennyire is bénán viselkedtem Harry-vel. Apropó Harry. A pillantásunk sokszor találkozik, ami kínos pirulással végződik az én esetemben, az övében pedig önelégült mosollyal. Pimasz szarházi. 

***

Délután ötkor együtt megyünk vissza a kikötőbe, ahol csak én szállok ki Robert hajójából, ők még elmennek Blake-el a közelben lévő szigetre. Louis és Tanja pedig úgy döntenek, hogy kettesben maradnak egy kicsit, amit persze a többi fiú nem tud szó nélkül hagyni.

-          Hajrá gyerek!- kiáltják utánuk, mikor kimennek a kikötőből, Tanja szegény csak vörös arccal bemászik a kabinba, Louis pedig szimplán bemutat nekik.

-          Csak féltékenyek vagytok,- vigyorgok rájuk.

-          Persze- bólint Liam – bár Zayn és az én barátnőm otthon várnak minket. Niall meg élvezi a szabadságot.

-          Miért nem jöttek veletek?- kérdezem, hisz’ ha tartós kapcsolatban lennék valakivel, akkor tuti elcipelném magammal minden lehetséges helyszínre. Harry-t direkt kellett kihagynia, ugye? 

-          Nem tudtak szabadságot kivenni,- vágja rá gyorsan Zayn, majd rögtön másra tereli a témát. Harry csöndesen kullog mögöttünk, de arcán mosoly bujkál, ami nagyobb lesz, mikor bevárom.

-          Add csak ide azt a táskát,- mutat a hűtőtáskára, majd ki is veszi a kezemből. Hálásan megköszönöm neki és ámulva figyelem, ahogy könnyedén viszi. 

-          Te is jössz este?

-          Igen, de előtte én is futni megyek.

-          Tényleg? Ha van kedved, esetleg…- kezdeném, de azonnal közbe vág, hogy ő egyedül szeretne menni. Megszeppenve bólintok és szám szélét rágcsálva nézek el mellette. A tengerparton még sok napozó és fürdőző család van, pár kutyát is megpillantok, mire rögtön eszembe jut az otthon rám váró rosszcsontom. Elmosolyodom, ahogy egy kis tacskó az orrával tolja a homokba a labdát, hogy minél előbb a gazdájának vigye. Végre elérünk az elágazáshoz, ahol megtöröm a kínos csendet, de csak annyira, hogy elköszönjek.

-          Laura, várj!- kiáltja utánam Harry, mire azonnal megfordulok. Mosolyom lehervad, ahogy a hűtőtáskára mutat, ami nála maradt. Elveszem tőle és pár pillanatig egymást nézzük, én kínosan mosolyogva, ő pedig próbálja megfejteni, hogy min gondolkozom. Végül én unom meg elsőre, bár igazán hízelgő látvány egy szál fürdőnadrágban és pilóta napszemüvegben. Most már véglegesen elköszönök tőle, mire végre ő is megereszt egy halvány mosolyt.

Visszaérve a kis mobil házba, szüleimet is ott találom, ami örömmel tölt el. Fél órán keresztül kérdezősködnek, hogy merre voltam, mik a terveim mára, aztán el kéredzkedem estére. Bár ez csak amolyan formaiság. Általában, mindenhová elengednek, de az igazat megvallva keveset járok bulizni, így inkább örülnek is, ha végre kimozdulok. Igaz, a mai se lesz komolyabb dolog, csak egy bárba megyünk. Lezuhanyozok, hajat mosok és tanácstalanul megállok a szekrényem előtt. Mennyire puccos bárba megyünk? Mivel Harry-vel még első este számot cseréltünk, így írok neki egy rövid üzenetet, hogy mikor indulunk, hova megyünk. Ahelyett, hogy visszaírni, inkább felhív. Megköszörülöm a torkomat és kissé félősen köszönök.

-          Szia!- a hangom furcsán hangzik. Komolyan, egy telefonbeszélgetés miatt izgulok?

-          Hello,- bezzeg ő laza- szóval, kocsival megyünk kilenckor találkozunk a kemping bejáratánál. Egy kültéri bár, semmi extra.

-          Jó, köszönöm- kínos csönd, aztán sóhajtok egyet- valami baj van?

-          Mert nem mentem veled futni?- tudtam, hogy valamit elfelejtettem zuhanyzás előtt.

-          Én…- kezdeném a magyarázkodást, de kitalálta, hogy mi a bajom.

-          Kicsit sokat képzelsz a dolgokba!- hangtónusa hideg és kemény.

-          Tessék?- fáj beismerni, hogy igaza van- nézd nekem most mennem kell- nem várom meg a válaszát. Így is eléggé fő a fejem…

 A telefont az ágyamra dobom és dühösen rángatok elő egy fekete szoknyát és egy türkizkék, pántnélküli topot. Mérgesen dobálom be a szükséges holmikat a fekete, apró szegecses táskába, majd rosszkedvűen indulok el a kemping bejárata felé. Mi az, hogy sokat képzelek a dolgokba? Találkoztunk egy szórakozóhelyen, ő kért fel táncolni, aztán szintén ő volt az, aki egész éjszaka beszélgetett velem, sőt a saját házába is elvitt. Egy értelmes ember, nem kér fel valakit azért, mert barátkozni akar. Úgy látszik tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy ő más. Reméltem, hogy nem csak szórakozott velem és nem azért volt velem olyan kedves a hajón, mert utána jót röhögött rajtam a barátaival. Annak ellenére, hogy rosszul esett amit mondott, elmegyek ma este, ha kell egy szót se szólok hozzá, mert a többiekkel is megtalálom majd a közös hangot. Előbb érkezek a megbeszélt helyre, azért egy padra leülök és telefonomat elővéve, chateléssel próbálom elütni az időt. Dávid külön tervet írt elő nekem, de a mai napra csak pihenést, esetleg úszást, de semmi egyebet. Az étrendet vizslatva megkönnyebbülés fog el, ahogy megpillantok fagyit, pizzát, sőt még fánkot is. Úgy látszik, tényleg komolyan gondolták, hogy pihenésre van szükségem.

-          Laura!- a nevem hallatára, majdnem eldobom a készüléket, úgy megijedek. Körbe fordulok, aztán meglátom Niall-t, aki egy BMW kabrió hátsó üléséről integet.

-          Szia!- mosolygok rá, aztán megpillantom Harry-t a volánnál és megforgatom a szemeimet.

-          Gyere, pattanj be,- mutat a szőke fiú, az anyós ülésre.

-          Többiek?

-          Ők már előre mentek, mert Tanja valami ruhát kinézett magának- szól Harry, majd türelmetlenül a mellette lévő ülésre mutat. Gyorsan beszállok mellé, majd rögtön be is kötöm az övemet és nagy szemekkel térképezem fel az autót. Sose ültem még ehhez hasonlóban, csak mindig poénokat sütöttünk el apuval. A gondolatra elnevetem magam, mire Harry felvont szemöldökkel fordul felém. A pilóta szemüvegében, göndör fürtjeivel és halványzöld pólójával túlságosan is jó látványt kelt, hogy durván válaszoljak, helyette az első dolgot mondom, ami eszembe jut.

-          Kicsi csíra, nem telik tetőre?