4. fejezet

Sziasztok! Jó olvasást és hétvégét kívánok!!! :) 

4. fejezet

 Harry arcán először a döbbenet, aztán a düh, végül egy mosoly fut át. Niall a hátsó ülésen, a hasát fogva fetreng ide-oda, közben azt emlegeti, hogy látni kellett volna az arcunkat.

-          Laura, ez egy nagyon jó poén volt,- veregeti meg vállamat a szőke fiú, aztán hozzá teszi, hogy nem nézte volna ki belőlem. Na kösz. Az út további része abból áll, hogy a hátul ülő Duracell nyuszi, hol Harry-t, hol pedig engem idegesít. Igazából én jól szórakozom, mert utálok csöndben utazni és úgy meg végképp, hogy a mellettem ülő haragszik rám.

-          Ma is nálunk alszol?

-          Mi?- pillantok hátra- dehogy.

-          Kár, csináltam volna neked reggelit. Vagy te is csinálhatnál,- Niall a szempilláit rebegteti, ami inkább vicces, mintsem aranyos vagy elbűvölő.

-          Nem tudok főzni, bár a szendvicseim elvileg isteniek- rántok vállat.

-          De hát lány vagy- göndör barátunk eddig bírta a csönd királyt, amit egyedül játszott.

-          Elég hím soviniszta felfogás ez!- vágom rá élesen, mire felvont szemöldökkel felém fordul egy pillanatra. Túlságosan is hízelgő látványt nyújt ahhoz, hogy haragudjak rá. Telt ajkait gunyoros mosolyra húzza, fél kezével kisimít egy tincset az arcából, aztán tekintetét újra az útra szegezi.

-          Pedig Harold barátom lelkesen küzd a nők jogaiért,- jegyzi meg sejtelmesen Niall. Kíváncsian pislogok előre. Ezt meg hogy értette?

-          Tüntetésekre jársz, vagy micsoda?

-          Persze, és színes pólót is hordok, a táblákat pedig órákig festegetem,- jó, most már tényleg kezd idegesít a szarkazmusa. Úgy döntök, inkább nem válaszolok, mert túl sok jó úgyse sülne ki ebből.

-          Megjöttünk!- kiált fel boldogan Niall, pár perc után. A bár az erdő közepén van, a parkoló mégis tömve van drágábbnál drágább autókkal. Az asztalok körül nagy pálmafák vannak, amikre gyöngyfüzéreket akasztottak, ezzel kellemes hangulat adva a helynek. Kényelmes fotelok felé int Harry, ahol már a többiek is ülnek. Mosolyogva köszönök mindenkinek és visszanyelve egy megjegyzést miszerint, miért a göndör barátjukat kell mellém ültetni, kezembe veszem az itallapot. Az árakat látva kidüllesztem a szemeimet, amit Tanja vesz észre elsőnek.

-          Megtaláltad a Pajti Orgazmus nevű italt? Ez a hülye nevezte el így,- itt a barátjára mutat, +aki büszkén kihúzza magát.

-          Akarom tudni?- vigyorodom el. Louis már pont elkezdené a mesélést, amikor Tanja közbe vág.

-          Nem!

-          Liam, tudsz ajánlani valamit?- a bal oldalamon feltűnően hallgatag srác most mosolyogva felém fordul és rábök egy koktélra. Eper-, málna szirup és vodka.

-          Ez tipikus lány ital és Lottie is szereti,- értetlen fejem láttán felnevet, majd elmagyarázza, hogy Lottie a barátnője. A pincér megérkezik, én pedig horvátul kérem az italomat, amire mindenki felfigyel. Zayn eláraszt kérdésekkel és egy kis jegyzet füzetet is elővesz, amibe lejegyzeteli az alapszavakat.

-          Nézd el neki, rajong a nyelvekért- motyogja Liam.

-          Nem baj, én is. Bár angolon kívül csak németet tanulok.

-          Melyik egyetemen?

-          Még középiskolás- szól Harry, fel se nézve a telefonjából.

-          Legalább másodévesnek gondoltalak, és mik a terveid?- pont válaszolnék, amikor Louis közbevág. Liam csak lemondóan legyint egyet.

-          Ez unalmas. Inkább arról mesélj nekünk, hogy mit csináltatok tegnap este a mi kis Casanovánkkal?- az asztalnál ülők mind felém fordulnak, Niall még a könyökére is támaszkodik, a mellettem ülő pedig elrakja a telefonját és ő is kíváncsian néz rám. Annak ellenére, hogy semmise történt elpirulok és az egyetlen lány felé nézek, aki hátha megérti a helyzetet. Nem, nincs szerencsém. Miért nem tudják most kihozni az italokat, mint a filmekben?

-          Semmit. Csak beszélgettünk és a parton voltunk…- segélykérően pislogok Harry felé, aki megforgatja a szemeit és beleegyezően bólint.

-          Utána elaludt, de nem tudtam hol lakik, ezért elvittem hozzánk. Ennyi!- tenyerét összecsapja, majd felpattan- ki kér lángost?- Zayn és Louis meglepődve pillantanak egymásra, aztán valamit súgnak egymásnak, mintha ők se értenék Harry viselkedését.

-          Én,- intek egyet bénán, aztán a pénztárcámból kiveszek pár kunát és megállok mellette. Tényleg éhes vagyok, és mivel alkoholos italt rendeltem, éhgyomorra nem a legszerencsésebb inni.

-          Szerintem mindenkinek hozhattok egyet,- szól végül Zayn, mert a társaságból mindenki mély gondolkozásba esett. Pillantása Niall-re és Liam-re kúszik, akik rosszallóan rázzák a fejüket- jó, a két bélpoklosnak kettőt.

-          Értettem,- tiszteleg a göndör fiú, mire elnevetem magam ezért ő is mosolyogva felém fordul- mehetünk?

-          Persze- az első pár lépést szinte futva teszem meg, mert neki egy kicsivel nagyobb lábai vannak mint nekem, de aztán észre veszi és lassabbra veszi a tempót.

-          Ne haragudj, hogy bunkó voltam veled, de…- bocsánatkérése eléggé meglep, mégse szólok közbe, várom, hogy befejezze a mondatát, ám erre nem kerül sor.

-          Semmi baj- sose voltam haragtartó típus, amit sokan ki is használtak, de nem érdekelt. Csak az ő lelkükön szárad, az enyém tiszta. A kedvenc filmjeinkről beszélgetünk, közben kiderül, hogy imádja az akció filmeket, még, ha lehetetlenek is a dolgok benne. Pont a Halálos iramban legutóbbi részének elképesztő jelenetein nevetünk, amikor hirtelen megtorpan.

-          Meg tudnád rendelni egyedül? Telefonálnom kell- hadarja el gyorsan és meg se várva válaszomat elsiet arra az irányba, ahonnan jöttünk. Legszívesebben utána mennék és elmagyaráznám neki, hogy ez roppant bunkó volt a részéről, de inkább követem a kitaposott utat. Fél percen belül egy útra lyukadok ki, ahol pár bolt és néhány büfé van. Magabiztosan indulok meg egy lángost ábrázoló tábla felé, ahol egy öreg bácsi németül kérdezi, hogy miben segíthet. Kissé furán, de boldogan lép a hűtőhöz, amikor leadom neki a nagy rendelést. Sóhajtva döntöm hátamat a pulthoz, közben az utcát kémlelem, a magas göndör után kutatva. A táskám rezegni kezd, majd a gyári, unalmas csengőhangom dalol. Ügyetlenkedve kipakolok pár dolgot a pultra, hogy előkerítsem a készüléket. Végül, pont benyomom, mielőtt letehetné.

-          Szia, Harry. Pont azon gondolkozom, hogy megeszem a te lángosodat is!- szólok bele vidáman.

-          Hagyd a francba a lángosokat és menj azonnal vissza a bárba, rendben?- hangjától kiráz a hideg, annyira kemény és parancsoló.

-          Mi? De hát nem is fizettem!

-          A hülye becsületed- motyogja. A háttérben autó hangot hallok ami keveredik a zihálásával, ezek szerint fut valamerre- nem mondom még egyszer, a saját testi épséged érdekében elindulsz, most!- kiáltja aztán bontja a vonalat. Mérgesen keresem elő a pénztárcámat és gyors fejszámolás után fizetek. A bácsi furcsán néz rám, de elveszi a pénzt, aztán sokáig kiáltozik utánam, hogy elfelejtettem elvinni a lángosokat. Futólépésben megyek vissza a bárba, bár nincs ínyemre, mert lassan sötét lesz és a franc tudja milyen állatok, rosszabb esetben emberek járhatnak erre felé. Zilált kinézettel és hevesen verő szívvel torpanok meg az üres parkolót látva. Vagyis egy fekete Porsche kupé áll magányosan, szélesre tárt ajtókkal.

-          Harry!- suttogom félénken. Igazán érdekel, hogy mi ez az egész! Hova lettek a többiek? Mi van ha Harry tényleg egy bérgyilkos és a rossz oldalon áll? Lehet túl közel kerültem hozzá és a barátaihoz ezért egy szépen megtervezett gyilkosság részese, jobban mondva áldozata leszek? A helyszín tökéletes, mert a tetemet könnyen el lehet tűntetni, szemtanuk most már nincsenek. Gyors léptekkel az autóhoz megyek, amit szerencsére üresen találok. Gondolkodás nélkül szállok be és áthajolva a másik oldali ajtót is becsukom. Szapora lélegzetvételem tölti be a teret, kétségbeesetten keresem a lezáró gombot, amikor éles csattanásra leszek figyelmes. A torkom elszorul, és egy pillanat erejéig megnyugszom, ahogy sikerül lezárnom a kocsit, de rögtön eszembe jut, hogy kéne egy kulcs is! Hányinger kerülget ahogy meglátok egy alakot az apró kis épületből kilépni. Magas, széles válla van, jóval testesebb, mint Harry. Remegő kezekkel matatok az üléseken és a földön, hátha odaesett a kulcs, de sehol se találom. A félelem teljesen legyengít, mozdulni is alig bírok, a hányinger kerülget és érzem, hogy végem van. Sötét van, egy lélek se jár erre és az ablakot is be lehet törni. Minden hasznosnak hitt dolgot elfelejtek abban a percben. Telefonálnom kéne- csak ez villog a fejemben, de annyira gyengének érzem magam, hogy csak bámulok előre és biztos vagyok benne, hogy a férfi pont rám néz. Hátra pillantok és csak akkor tudatosul bennem, hogy egy lejtőn vagyunk. Gondolkodás nélkül kapok a kézifékhez. A távolban feltűnik még valaki, de a pasas nem veszi észre, csak halad előre. Már csak pár méterre van tőlem, amikor a másik alak egy éles tárggyal lesújt és hátulról fejbe találja. A kép, ahogy összecsuklik és fájdalmasan felkiált, teszi be nálam az utolsó kiskaput. Már nem érdekel, hogy ki lehet a másik ember, összekuporodok az ülésen, hagyom, hogy könnyeim eláztassák arcomat és közben kapkodom a levegőt, képtelen vagyok normálisan venni. Újra és újra lejátszódik a jelenet előttem, mintha én lettem volna akit leütöttek. A telefonom csörgése ami visszaránt. Könnyeimtől nem látom a nevet, ezért a zöld pöttyöt megnyomom.

-          Ki fogom nyitni az ajtót, ne ijedj meg,- suttogja a telefonba Harry. Mielőtt válaszolhatnék, hallom a zár kattanását, majd az ajtó kinyílik. Akaratlanul is összerezzenek, ahogy felém nyújtja karját. Hátrál pár lépést, így friss levegőhöz jutok. Megpróbálok hozzá szólni, kiáltani, hogy magyarázatot várok és mi folyik itt, de torkom szörnyen ki van száradva, és a hangom is remegne.

-          Már nem kell félned- hogy bír ilyen nyugodt lenni? Gyorsan pattanok ki az autóból, ami őt is meglepi, de próbál továbbra is higgadt maradni. A kezembe tartott táskát hozzá vágom és kezeimmel mellkasát ütlegelem.

-          Mi volt ez? Én annyira,- nem bírom befejezni. Újra zokogni kezdek és már az se érdekel, hogy körém fonja karjait és némán tűri, hogy közben mindenfélét vágjak a fejéhez.

-          Lassan mennünk kell.

-          Mi? Itt hagysz egy sebesült embert?- ellépek tőle és gépiesen megtörlöm arcomat. Nem bírok a test felé fordulni, biztos vagyok benne, hogy más egy műanyag bábut látni a tévében, mint egy húsvér embert élőben.

-          Laura, ez egy gyilkos volt. Sajnálom, hogy végig kellett ezt nézned- a múlt időtől kiráz a hideg, és ha eddig valamennyire biztonságban éreztem magamat, mostanra teljesen elmúlik. Minden porcikám remeg, fejemben túl sok gondolat és kép cikázik ahhoz, hogy gondolkodni tudjak.

-          Mi történt?

-          Mindent elmagyarázok, de el kell vigyelek innen. Nem biztonságos itt maradnod.

-          Igen?- csattanok fel- akkor miért hívtál ide? Lehet, hogy veled nem biztonságos! Én hülye, már rég hívnom kellett volna a rendőrséget,- motyogom a végét magamnak és elindulok a betonozott útón a bár felé. Gyorsan reagál, így épp, hogy előveszem a telefont, rögtön kikapja a kezemből. Dühösen felé fordulok, lábamat gyorsan lendítem és ha csak egy másodperccel később vesz észre, akkor sikeresen ágyékon rúgom. Könnyedén odébb üti a lábfejemet, így egy pillanatra elvesztem az egyensúlyomat, de talpon maradok. Kezemmel próbálok ütést bevinni a csinos kis pofijába, de elkapja a csuklóimat, így sípcsonton rúgom. Fájdalmasan kiáltok fel, ahogy lábujjaim találkoznak kemény csontjával. Halkan szitkozódok és valami olyasmit dünnyög, hogy most unta meg a dolgokat, majd könnyedén felemel és ölében visz el a kocsiig.

-          Esküszöm, hogy megöllek,- morgom és öklömet fenyegetően rázom felé. Próbálok kemény lenni és határozottan hangzani, de hangom megremeg. Beültet az autóba, én pedig nem próbálok tiltakozni, tudom, hogy felesleges. Harry jóval erősebb és tapasztaltabb nálam verekedést illetően. Felkarján vágásokat fedezek fel a tetoválások mellett, pólója pedig vértől nedves. A hányinger kerülget csupán a látványtól, belegondolni is rossz, hogy ez kié lehet. Arra számítok, hogy gyorsan kifarol innen, aztán messzire elvisz, és valahol egy sivatag közepén kirak. Soha többet nem fogok akció filmet nézni. A kemping közelében egy szűk utcába kanyarodik be, ahol hatalmas házakat vélek felfedezni. Nagy vaskapuhoz érünk, ahol bepötyög valami kódot, majd újra beindítja a motort és lassan begurulunk egy aprókavicsos útra ami egy garázshoz vezet. Amint becsukódik mögöttünk a garázs ajtó és sötét lesz, fészkelődni kezdek. Harry szó nélkül szál ki, majd másodpercek múlva világos lesz a garázsban. Felsóhajtok és botladozva kikászálódok. Úgy örültem volna, ha első Porsche élményemet nem egy így kell átélnem.

-          Ez a házad, nem?- kérdezem meglepődve, ahogy beljebb érünk.

-          De. Kérsz valamit inni?

-          Hogy vagy képes itallal kínálni, amikor megöltél egy embert?- sokkal több és fontosabb kérdés van még a tarsolyomban, de nem tudok ez mellett elmenni. Újra és újra lejátszódik a fejemben, ahogy lesújt egy fém rúddal a férfi pedig, mint egy rongybaba előrebukik és fejjel a porba esik. A gyomrom újra kavarogni kezd, de nem hagyhatom el magamat. Harry nem válaszol, talán jobb is, hogy nem áll elő egy szörnyű indokkal. Az ismerős nappali most tele van gépekkel, telefonokkal és utazótáskákkal. Tovább megyünk a szobája felé, ahol a kanapéra mutat, ő pedig egy széket húz elém, majd egy palack vizet nyom a kezembe és pár darab zsebkendőt is. Idegesen a hajába túr, a telefonján pötyög valamit, amíg én az egész üveg innivalót megiszom. A közérzetem valamelyest javul, de a félelem és a kíváncsiság szörnyű keveréke továbbra is kínoz.

-          Mindent elfogok neked mondani,- felhorkanok erre a kijelentésére és lesajnálóan megrázom a fejemet, de nem reagál rá- de jobb, ha tudod, hogy fölösleges bárkivel is megosztanod ezeket, mert még ha hisznek is neked, nem tudod bizonyítani- ezt egy könyvben sem említik! Göndör fürjeit kisöpri szeméből, előre hajol és combjaira támaszkodik. Keményen állom a tekintetét, hagyj higgye csak, hogy nem félek tőle. Az igazság az, minden porcikám azt kívánja, hogy távolabb kerüljek tőle vagy, hogy felébredjek ebből a szörnyű álomból.

-          A fiúkkal és Tanjával egy cégnek dolgozunk, amit még nagyon régen Zayn apja hozott létre a nyolcvanas években a terrorizmus ellen. Sokan dolgoznak a cégnek, főként terepmunkát végzünk, de Tanja egy régi sérülés miatt csak megfigyelő. Munkánkat semmilyen kormány nem befolyásolja, mégis nagyon sokan támogatják a céget, ami nem létezik. Nem lelhető fel papír amin a nevünk vagy a képünk rajta lenne. Papíron nem is létezünk, mert meghaltunk a 2001-es terror támadásban, New York-ban. - Elképedve bámulom, ahogy a valószínűleg jól begyakorolt szöveget elmondja.

-          Lehetetlen,- motyogom, de inkább csak magamnak bizonygatom ezt. Hisztérikusan felnevet és komolyan elgondolkozom azon, hogy épp-e még az eszem.

-          A férfi, akit ma láttál, egy terror szervezet tagja volt. Az utolsó tagja- pontosít.

-          Tudod, fogalmam sincs mit mondjak- és ez az igazság. Röhögjem körben és távozzak, mert valószínűleg napszúrást kaptam?

-          Sajnálom, hogy át kellett élned ezt ma. Azért hagytalak magadra a lángososnál, mert reméltem, biztonságban vagy ott. A bárban Niall felismerte a pincérnőt a londoni terrortámadás gyanúsítottai közül, Tanja könnyen bekapcsolta a tűzjelzőt, így kiürítették az épületet és az udvart is. A nő próbált elmenekülni és sikerült is kocsiba szállni, a többiek még mindig üldözik.

-          A férfi pedig megjelent a helyszínen, pont miután írtál nekem, hogy menjek vissza, igaz?- lassan kezd összeállni a kép.

-          Igen. Nem számítottam arra, hogy olyan gyorsan visszaérsz- arcán tényleg a sajnálat jele mutatkozik, de nem tudok hinni neki. Ha ő tényleg egy kém, akkor könnyűszerrel el tud játszani bármit.

-          Mi lesz most?- teszem fel végül a számomra egyik legfontosabb kérdést. Legalábbis jelen pillanatban.

-          Zayn és én itt maradunk még egy hónapig, mert meg kell várunk, mire az egész horvát szervezet felbomlik. Niall és Liam tovább mennek Szerbiába, Louis és Tanja pedig visszautaznak Angliába. Nincs semmi félni valód, sem téged se a családodat nem ismerik.

-          Értem…-  az egyik legnagyobb hazugság ami valaha kijött a számom. Hogyan is érthetném? Évekig azzal a tudattal jöttem minden nyáron ebbe az országba, hogy biztonságban vagyok és semmitől nem kell félnem. Hiába olvasom mindennap a neten, hogy Afrikában és Ázsiában milyen terrorcselekményeket követnek el, mindig úgy éreztem- eddig a pillanatig-, hogy nagyon messze van az Európától, tőlem. A londoni, a norvég és a párizsi merényletek elkövetői mind meghaltak a helyszínen vagy elkapták őket, legalábbis a nagy részüket. A sok fegyveres katona láttán se a rettegés, hanem a biztonság érzet fogott el az említett országokban.

-          Laura, örülnék, ha estére itt maradnál- Harry lágy hangja ránt vissza a kusza gondolataimból. Röviden mérlegelek, végül bólintok egyet. Nem bírnék most a szüleim szemébe nézni és azt mondani, hogy csodásan sikerült az este.

-          Honnan tudjam, hogy benned megbízhatok?- úgy bukik ki belőlem a kérdés, mintha az időt kérdeztem volna meg.

-          Ha megismersz egy kicsit jobban, akkor rájössz majd, hogy én nem a rossz oldalon állok. Amiket mondtam neked magamról, a családomról, mind igaz volt- óvatosan feláll a székről, mintha a fejembe látna, és tudná, hogy félek. Zöld szemeivel arcomat vizslatja, de csak egy bólintásra futja tőlem. Tudom, megérdemelne valami hosszabb választ, de túl sok ez nekem.

-          Elmegyek lezuhanyozni, addig…- tanácstalanul körbe néz a halvány fényben úszó szobában- ne csinálj semmit meggondolatlanságot!- nem várja meg a válaszomat, csak a könyves polc melletti ajtóhoz lép, majd eltűnik a fürdőszobába. Nem merek a kanapéról elmozdulni, csak felhúzom lábaimat a mellkasomhoz, cipőmet a földre dobom, karjaimmal kétségbeesetten ölelem körbe magamat. Képtelen vagyok másra gondolni, csak Harry mély baritonja visszhangzik a fülemben. Megbízhatok benne.