2.fejezet

2. fejezet

Arra kelni, hogy nagy karok ölelnek körül, miközben egy izmos mellkason van a fejem, felemelő érzés. Nem törődve azzal, hogy mennyire lehetek ciki- talán a fáradtságtól- tenyeremet mellizmára rakom, fejemmel pedig közelebb bújok hozzá.

-          De aranyos,- suttogja valaki, de nem igazán ismerem fel a hangját.

-      Köszönöm,- motyogom, mire többen, mint számítottam, felnevetnek. Szemeim kipattannak, az első pedig amit meglátok egy pucér fenék két méterre tőlem. Szemöldökömet ráncolva, felpillantok Harryre, aki bosszúsan sóhajt egyet.

-          Niall, a kis popódat csúsztasd már bele valamibe. Esetleg egy nadrágba.

-     Azt hittem tetszem- felesel a szöszi sértődötten. Körbe nézek a helységbe, ami egy gyönyörű, modern nappali. A falak kávébarnák, a padló sötét barna parketta, a fehér bútorok pedig tökéletes összhangot alkotnak a fehér függönyökkel. De hol vagyok?

-          Leteszel?- fordulok vissza végül a göndör fiú felé, aki tiltakozóan megrázza a fejét, mire durcás képet vágok. Nagyot sóhajt, mintha a Világ összes terhe a vállán lenne, majd óvatosan a földre rak. Egyik lábamat felhúzom hátulra a fenekemig, mert eléggé elzsibbadtak.

-        Mennyit aludtam?- szemeimet megdörzsölöm, hajamat pedig ujjaim segítségével próbálom rendbe hozni.

-          Fél órát talán. Aranyos vagy mikor alszol.

-          Mármint ahogy tátott szájjal szuszog, könyörögve oxigénért?- vigyorgok rá, mire elneveti magát.

-          Nem lesznek mérgesek a szüleid? Ne értsd félre nem kirúgni akarlak…

-          Szerintem az unokatestvérem szólt nekik, de tudják, hogy nem mennék bele hülyeségbe,- szólok meggondolatlanul. Kérdőn felvonja a szemöldökét.

-          Hosszú idő óta te vagy az első, aki nem akar bejutni, vagyis kijuttatni a nadrágomból az első randin.

-          El is kéne hinnem, mi? Amúgy ezt nem a lányok szokták mondani?- nyújtom rá a nyelvemet pimasz vigyorral az arcomon. Megforgatja szemeit és megkérdezi, hogy kérek-e valamit inni. A konyhába érve, megint elcsodálkozom, mennyire is szép és otthonos az egész ház. Narancslevet szürcsölgetve a pultra ülünk, időközben már feljött a nap, amiről lemaradtam sajnos.

-          Lassan tényleg megyek, nem akarok zavarni. Így is sokáig feltartottalak.

-         Nem zavarsz. Van ágy, takaró, párna itt is, és amúgy se szeretném, ha a másnapos emberekkel teli parton sétálnál vissza- néz rám szigorúan, mire elpirulva kinyögök egy köszönömöt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a parton egy lélek sincs ilyenkor, főleg nem másnapos emberkék, mivel a kempingben inkább gyerekek meg az idősek vannak nagytöbbségben. A szemeim megint majdnem leragadnak, ellenben Harryvel, aki megteríti az asztalt, hogy ha felkelünk, akkor már ne keljen.

-          Főzni is tudsz?- akkor már tényleg főnyeremény ez a pasi. Idősebb nálam, valószínűleg jól fizető munkája is van,- bár nem ez az első szempont- kedves, előzékeny és még humora is van.

-          Igen, anya addig nem engedett egyetemre, amíg meg nem tanultam legalább az alap dolgokat.

-          Hány évet halasztottál? 

-          Nagyon vicces,- nevet fel erőltetten,- egyet se.

-          Hú, nem semmi,- bólintok elismerően- szerintem te jobban főzöl akkor, mint én.

-       Az egész gyakorlás kérdése,- legyint szerényen, majd leugrik a pultról és int, hogy kövessem. A poharamat letéve, utána sietek. Egy keskeny folyósóra érünk, ahol a tengerről készült képek és festmények vannak kitéve. Jobbra és balra is ajtók vannak, de végül a legutolsónál állunk meg.

-         Nincs külön vendégszoba, de van egy kihúzhatós kanapém,- kezével az említett tárgy felé biccent, én pedig hálásan megköszönöm, és ruhástól rá is fekszem. Egy takarót dob az ideiglenes ágyam szélére, majd már csak annyit hallok, hogy ő is lefekszik az ágyára, aztán rögtön elalszom.

Első dolgom, ahogy magamhoz térek, hogy az órámra nézek. Tizenegy óra van. Nem sokat aludtam, mégis úgy érzem, képtelen lennék visszaaludni.Óvatosan ülök fel, attól tartva, hogy a kanapé nyikorogna, de gyorsan rájövök, hogy elég jó minőségű ahhoz ez a bútor. Érdeklődve nézek szét a szobában, ahol a világoskék dominál. A függönyök, az ágytakaró, de még a szőnyeg is egyforma színű. Táskám az ajtó melletti kis komódon pihen, mellette pedig egy fekete tárgy van. Nagyokat pislogok, szemeimet is megdörzsölöm, aztán az alvó Harryre pillantok többször is. Cipőmet leveszem magamról, hogy a kopogással fel ne ébresszem, aztán közelebb megyek. Ha ez most vicc akar lenni, nem röhögök- kiáltom magamba. A táskámat olyan lassan és óvatosan emelem fel a fekete fegyver mellől, ahogy csak lehet. Alaposan szemügyre veszem minden apró kis részét, aztán remegő kézzel az ajtó kilincsért nyúlok. Ez egy igazi fegyver, biztos vagyok benne. Láttam már pár fegyvert, mikor apa elvitt a rendőrségre párszor, amikor egy barátját látogattuk meg. A fejemet ide-oda kapkodom, az összes létező dolog eszembe jut, ahogy elhaladok a nappaliba, a telefonomat még egyszer ellenőrzöm, hogy néma állapotban van-e. A szívem egyre gyorsabban kezd el verni, a kezeim jobban remegnek, de próbálok erős maradni. A kulcsot elfordítom, gyorsan kisurranok rajta, majd óvatosan bezárom magam mögött. Folyamatosan hátra pillantok, hátha követ valaki, de miután a tömött part részre érek próbálok normálisan viselkedni és nem felhívni magamra a figyelmet. Összeesküvések és krimi filmek tucatja pörög át a fejemen. Mindig is megszállottja voltam a filmeknek, a bonyolult és kusza szálakkal együtt, nem is beszélve az izgalmas lövöldözésekről és üldözésekről. A bérelt kis mobilházat üresen találom, csupán egy kedves üzenet vár szüleimtől, akik már elmentek hajózni, és remélik, hogy jól aludtam. A házat kulcsra zárom, üzenetet küldök Blake-nek, hogy amint tud jöjjön át, mert sürgős. Átöltözök fürdőruhába, hogy a ruhámat ne lehessen felismerni, magamhoz veszek pár fontosabb dolgot, amire a parton szükségem lehet. Kopogásra leszek figyelmes, az ablakon kilesek, majd sóhajtva beengedem unokanővéremet.

-          Szia, mi a helyzet? Milyen volt az estéd?- vonogatja szemöldökét. Amilyen gyorsan csak tudom elmesélek neki mindent, ami történt velem mióta elváltunk a bárba.

-      Most az a tervem, hogy lemegyünk szépen a partra, Robert hajójával elmegyünk egy közeli öbölbe, én pedig szépen elfelejtem ezt az agyrémet,- sóhajtok fel fáradtan.

-      Rendben, írok neki, hogy előre tudjon menni,- pár másodpercig pötyög a telefonján, majd újra felém fordul,- ha szerencsénk van, nem futunk többet össze vele. Amúgy anyukádnak azt mondtam, hogy nálunk aludtál.

-          Köszönöm, ezzel jó pár kérdéstől megkíméltél!

***

Egy jó könyvvel a kezemben nyugodtan, szinte teljesen megfeledkezve a történetekről, a hajó elején fekszem. Blake és Robert kiúsztok a sziklákhoz, hogy sétálhassanak egyet, de én fáradtságra hivatkozva inkább maradtam. Motorzajra riadok fel, pedig már majdnem elaludtam…

-          Hello, kiköthetünk ide?- a szöszi hangját azonnal felismerem. Feltápászkodom és kisebb sokkot kapva mérem végig a hajójukat. Ami inkább yacht! Sötétkék, szinte már fekete az oldala, ablakai sötétítettek, az utasai pedig a tegnap megismertek között, még további két fiú. Harry, aki elől áll, mosolyogva int nekem, aztán egy tökéletest fejest ugorva érkezik a vízbe. Nem érzem igazságosnak, hogy még a vizes haj is jól áll neki.

-        Szia, Niall,- köszönök végül- persze! Bár a napomat ne takarjátok ki,- viccelődök, utalva a hajójuk nagyságára.

-          Ő itt Liam, a másik fiú, aki elől alszik pedig Zayn.

-      Szia, Laura, Harry már mesélt rólad,- biccent felém, aztán ő is beugrik a vízbe, és pont az ellentétes irányba, mint a barátja elúszik. Mesélt rólam? Mint leendő hulla? A hajó megbillen, én pedig azonnal felpattanok, aztán érdeklődve nézem a göndör fiút, aki a hajó létráján mászik fel.

-          Segíthetek?- nem tudom eldönteni, melyik a jobb, ha elutasító vagyok vele, vagy ha úgy teszem, mintha semmi se történt volna.

-          Gyorsan eltűntél reggel, kihagytad a reggelit is. A fiúk szerint nem ők üldöztek el…

-          Nem, tényleg nem! Én csak… Nem vagyok az a fajta lány, aki első este egy fiúnál alszik,- vagy bármelyik este, de ezt már csak magamba teszem hozzá.

-     Erre magamtól is rájöttem. Úgyis veheted, hogy baráti gesztus volt, mert semmi se történt közöttünk.

A hajó orrán lévő párnák egyikére leül, hosszú lábait kinyúltja és könyökeire támaszkodik. Fekete napszemüvegemen keresztül nem láthatja, hogy éppen a felsőtestét nézem, de mintha csak megérezné, kajánul elmosolyodik.

-       Szóval, mi az igazi indok? Valami hihetőbbel rukkolj elő. Mondjuk, a „nem a göndör fiúkra bukom”, „már benne vagyok egy bonyolult kapcsolatban”. Válassz!- továbbra is vigyorog, mintha jól szórakozna azon, hogy zavarba hoz.

-         Mit dolgozol?- csúszik ki a számon hirtelen. Arca egy pillanatra megrándul, de aztán közelebb hajol hozzám.

-          Mire tippelsz?

-         Ápolófiúra, de építészre is tippeltem,- zagyválok össze-vissza- nem kérsz valamit inni?- jobbnak látom, ha elterelem a témát, mintsem, hogy kiderüljön, egy bérgyilkossal van dolgom.

-          Köszönöm, egy sör jól esne.

-         Egy pillanat,- tápászkodom fel, majd hátra sietve, a hűtőládából kiemelek két sört. Az egyiket előre nyújtom neki, egy pillanatra elidőzöm a mutató ujján lévő tetováláson, de annyi időm nem marad, hogy le is olvassam a feliratot. Visszamegyek hozzá, de félútón hátra pillantok a többiekre, akik semmi különöset nem csinálnak, azon kívül, hogy egymást kergetik a hajón. Niall pont az oldalán egyensúlyozik, kezében egy gumimatraccal, mikor egy nagyobb hullám érkezik, így megcsúszik, és fejjel előre beesik.

-          Majdnem fejes,- motyogom. Harry lustán iszogatja a sörét, velem ellentétben. Úgy iszom a hideg italt, mintha az életemen múlna, bár lehet ez az utolsó.

Tudja, hogy miért jöttem el olyan korán. Csak azért jött ide, hogy engem is eltegyen láb alól. Képtelen vagyok itt hagyni az unokanővéremet és a barátját, annyira mégse vagyok önző. Hirtelen mozdulatot tesz, mire ültében összerezzenek, de szerencsére nem veszi észre. Csak a hátát vakarta meg.

-          Szóval, Angliába készülsz egyetemre,- kezdeményez társalgást. Aprót bólintok, mire folytatja,- miért pont Anglia?

-          Nem csak Angliáról volt szó az elején. Minden vágyam volt és talán még most is egy kicsit, hogy Amerikába járhassak egyetemre, kosarazhassak. De aztán, anyukámnak megszűnt a munkahelye, és amúgy is gondolkoztak már a szüleim arról, hogy elhagyják az országot…

-          Tehát Angliába fogtok költözni?

-          Először csak én. Apukám nehezen tud elszakadni a cégétől, de megpróbál majd egy hasonlót nyitni kint.

-          Csak úgy lemondtál a nagy álmodról?- hitetlenkedik.

-          Nem éppen,- mosolyodom el,- jó sok vitánk volt a makacsságom miatt. Hittek, sőt hisznek abban, hogy olyan messze is tudnék boldogulni, de szörnyen messze lennék tőlük. Bármennyire is mesébe illő és a többi, ezzel teljesen ketté szakítanám a családot.

-          A testvéred mégis másik országban tanul…

-          Három óra autóval és tizenöt repülővel. A kettő között óriási a különbség- rántok vállat,- Angliába az egyetemen már szinte várnak. Mármint,- itt rájövök, hogy mennyire is nagyképűen hangozhattam,- ne értsd félre! Nem szenvedek önbizalom túltengésben, csak tetszett nekik a játékom…

-          Értelek,- nyugtat meg,- és amúgy is. Nem kell rejtegetni amiben jó vagy!

-          Ugyan, még nem is láttál játszani,- legyintek- de ne csak én beszéljek állandóan…

-          Nem vagyok egy izgalmas személyiség!- szól közbe azonnal, mielőtt feltehetném a kérdést. Érdekes. Kínos csönd telepszik kettőnk közé, amit Louis és Niall nevetése, néha sikoltozása szakít félbe.

-      Te állat, az a farkam volt!- sikítja Niall. Szemöldök ráncolva tolom a fejem tetejére a napszemüveget és felállva, eddigi helyemről, hátra pillantok a vízben verekedőkre.

-          Ne haragudj, néha igazán… Nem is tudom, nincs rájuk szó.

-          Nem kell mentegetőzni, csak szórakoznak,- tényleg nem zavar, sőt szórakoztatóak.

-          Egyedül vagy itt?- a kérdése hirtelen ér. Máris rátér a tárgyra? Vajon sörösüveggel megtud ölni? Sose láttam még olyan akció filmet, amiben hasonló tárgyal gyilkoltak volna, de… Ez a valóság!

-          Igen,- rövid töprengés után, úgy határozok ez a legjobb ötlet. Még ha el is viszik a hajót, a többiek megússzák. Szerencsémre, ebben a pillanatban érkezik meg a hegytetőn Blake, fehér pólóját a feje fölött lengetve. Arcomat nem látja, és valószínűleg túl feltűnő lenne, ha elkezdenék kiabálni neki, hogy fussatok!

-          Ők biztos csak véletlenül kerültek ide,- jegyzi meg gúnyosan Harry. Basszus.

-          Nézd már Rob, ez nem a fegyveres gyerek?- kiáltja Blake fura hangsúllyal. Még nagyobb basszus. Napszúrást kapott. A mellettem eddig kényelmesen ülő göndör, most fészkelődésbe kezd, mire azonnal felpattanok és üvegemet felé dobva, hátra futok. Az éles csattanás elmarad, így ezek szerint a vízbe esett a fegyverem. A konyhakés, amit egy kis piros táskába tartunk, megvágja egy kicsit a kezemet, annyira hevesen kapom elő, de nem foglalkozom vele. A hajó legvégébe lépek, közben, félszemmel magam mögé lesek, hogy vajon mit reagáltak a többiek. A két fiú kiáltozása megszűnt, az eddigi halk gitár dallammal együtt. Túlerő.

-          Laura,- szól Harry, de hangja merőben más, mint előző beszélgetésünkkor.

-          Ugorj a vízbe, ha nem akarsz magadnak rosszat!- bökök a késsel a tenger felé, de nem hallgat rám, hanem édes hangján felnevet.

-          Most nincs kedvem… Tudod, valamit nagyon félreértettél.

-          Láttam a fegyvert, és ne is próbáld tele dumálni a fejemet, az egy igazi pisztoly volt!- egyre közelebb jön, én pedig felkészítem magam lelkileg, hogy, ha kell akkor a kezébe szúrjam.

-          Okos lány vagy,- bólint őszintén, majd egy könnyed ugrással előttem terem- persze, hogy felismerted. Imádod a krimi filmeket. De el kell, hogy keserítselek, nem vagyok bérgyilkos, maffia tag, esetleg Marvel szuperhős. Csak egy rendőr.

-          És higgyem is el?- méltatlankodok. Ha hazudik, ha nem, nekem akkor sincs sok esélyem ellenük.

-          Jelvényt is tudok mutatni, minden papírral együtt,- hangja komoly, én pedig próbálom megtalálni, hogy hol itt a bökkenő.

-          Most itt van nálad a fegyver?- a kés amit magam elé tartok lassan lejjebb eresztem, de szemeimmel továbbra is figyelem.

-          Dehogy! Egy széfben van. Most nem vagyok szolgálatban, én is ugyan olyan nyaraló vagyok, mint te. Ha annyit tudsz az angol rendszerről, tudhatod, hogy a rendőröket komolyan átvizsgálják és csak azután kapnak pisztolyt. Mellesleg nem is volt megtöltve.

Számmal o alakot formálok, majd leeresztem az ideiglenes fegyveremet. Visszarakom a helyére, majd folyamatosan kattogó fejjel felér fordulok. Arcáról semmit se tudok leolvasni, ami borzasztóan idegesít. Ennyire elszarni a dolgokat is csak én tudom. Helyes, kedves fiú, normális állással, én pedig az első adandó alkalommal kést szegezek rá.

-          Sajnálom… Azt hiszem a kelletténél több filmet néztem!- kérek bocsánatot, közben azért fohászkodom, hogy ne nevesse el magát a vörös arcomat látva. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy szinte sose voltam még ennyire zavarba.

-          Átmennél a vizsgán.

-          Milyen vizsgán?

-          A „Hogyan koptassunk le egy fiút a legjobb módszerekkel” versenyen,- vigyorog rám, mire én is felnevetek. Imádom, ha egy jól időzített poén feldobja a hangulatot- de komolyra fordítva a szót, nem haragszom. Igazából jól reagáltál, a helyedben én is ezt tenném.

-          Hát, köszi,- motyogom. A még mindig kezében lévő sörből kortyol egy nagyot, én pedig élvezettel figyelem ádámcsutkáját, majd egy cseppet ami a szája széléről indul és végig folyik a hasán. Jézusom. Akciófilmből, nyálas, romantikus lett.

-          Add ide a kezed, bekötöm,- mutat a vérző testrészemre, ami most, hogy felhívta rá a figyelmet, szörnyű sajgásba kezd.

-          Azt hittem csak egy kis karcolás,- motyogom fájdalmas hangon.

-          Gyere, ússzunk át a másik hajóba, ott van minden és a sós víz is kitisztítja- vállamat óvatosan megfogja, mintha attól félne, hogy elugrok. Félszegen rámosolygok egyet, ezzel tudtára adva, hogy nem félek tőle. Megbízok benne. Őszintén, van más választásom?