9.fejezet

9. fejezet

Harry komolyan vette a kérésemet, és tényleg nem írt. De nem csak aznap, hanem később se. Niall érkezésére is csak úgy értesültem, hogy felkeresett személyesen. Makacsságomból ítélve nem kérdeztem rá, hogy mi van Harry-vel, de amíg a szöszivel voltam, nem is jutott sokat az eszembe. Niall sokkal jobb társaság, mint ahogy azt képzeltem. Mivel Koppenhágában, még nem sokat járt, ezért a pár nap alatt, a létező összes szabad idejét,- amit nem a nyomozás töltött ki-, velem rohant minden nevezetességhez, esténként pedig bárokba és még színházba is elmentünk. Természetesen, a bátyámmal is sokat beszéltem, megtartottunk a szokásos Így jártam anyátokkal maratonunkat. A kedvenc részeinket, még pár évvel ezelőtt válogattuk össze, egy pendrivra, azóta pedig mindig megnézzük őket. Most ugyan, Esther is csatlakozott hozzánk, de élveztem. Dávid sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb mellette, sokat segít neki. Dávid nem hiperaktív, és egyéb betegségben sem szenved, de olyan szinte szétszórt, hogy néha az egészségét veszélyezteti.

-          Laura, csörög a telefonod!- szól Niall, én pedig automatikusan fogadom a hívást.

-          Haló?- a kávés csészém szélét szorongatom, miközben meghallok valamiféle búgást a vonal túlsó oldalán.

-          Sajnálom,- Harry hangjára azonnal elmosolyodom. Kit érdekel, hogy rám akarta erőltetni a dolgait, ha már a hangjától elolvadok?- Ott vagy még? Nézd, tudom, hülye voltam.

-          Itt vagyok. És hiányzol. – Nem akarok hazudni neki azzal, hogy semmi baj vagy, borítsunk rá fátylat, mert biztos vagyok benne, ha megint találkozunk, tisztázni fogom vele ezt.

-          Te is, nagyon. Más fél hét, és ott leszek a reptéren, ha szeretnéd, még táblám is lesz!

-          Naná! Ha megoldható szép kék legyen. De lehet, kelleni fog egy piros rózsa a kezedbe, hogy felismerjem az arcodat.

-          Bármi!- közben Niall-nek eltátogom, hogy kivel is beszélek, de csak vigyorogva bólint egyet, hogy tudja. Fogadok, hogy mindennap beszéltek! Tuti, elmesélte neki a hatalmas nagy esésemet, a színház előtt. A magas sarkú cipő és én nem vagyunk jó barátok többé!

-          Szívesen beszélnék még veled, de Niall-el van éppen randim,- az említett felkapja a fejét és felnevet a kijelentésemre, majd bele kiabál a telefonba, hogy milyen jó nő vagyok- ne higgy neki!

-          Ó, dehogynem. Ha perverz lennék, megkérdezném, hogy milyen nadrág van rajtad, de úriember hírében állok.

-          Persze,- szólok szarkasztikusan. Ha csak eszembe jutnak a piszkos kis megjegyzései, rögtön elpirulok. – Este írok, ha haza értünk. Legyen gyönyörű napod!

-          Rendben, várni fogom. Neked is! Csak még egy utolsó kérdés…

-          Igen?- időközben Niall kifizeti a számlát, és segít felvenni a vékony kabátomat.

-          Milyen nadrág van rajtad?- nem válaszolok, csak felnevetek és kinyomom a telefont, de még egy képet küldök az új sportcipőmről, amit tegnap kaptam, amolyan előszülinapi ajándékként. A zsebembe süllyesztem a telefont, de valami furcsa megkarcolja a bőrömet, ahogy kihúzom a kezemet. Egy kis papírt húzok elő, aminek egyik oldala tökéletes élre van hajtva.

-          Mit jelent ez?- Niall nem érti, amikor átnyújtom neki a lapot, mert magyarul írták rá. „Aranyos ez az ír fickó. A barátnője pedig olyan kis védtelen.” Amint lefordítom neki, hosszas telefonálásba kezd. Csúnya szavakat és mondatfoszlányokat kapok csak el a beszédéből, de csak az elején, mert az ötödik hívását, már írül bonyolítja le. Legalábbis én erre a nyelvre tippelek. Amint kiérünk a kávézóból, megragadja a karomat, és az autójához vezet. Megvárja, míg beülök és becsatolom az övemet, csak utána indít, de akkor olyan gyorsan, hogy belesüppedek az ülésbe. A telefont az ölébe ejti, a zsebéből pedig fülhallgatót halász elő, amit rögtön csatlakoztat is, így mindkét kezével a kormányt tudja fogni, és jobban tud koncentrálni is a forgalomra. A papír még mindig nála van, így Harry-nek nem tudom lefotózni, de küldök neki egy üzenetet. Azonnal visszaír, de ő kevésébe izgatott, mint én. Nyugodtan kezeli a helyzetet, legalábbis az üzeneteiből csak ezt tudom kivenni. A kezeim és a lábaim egy ütemre remegnek. Ki a franc szórakozik velem? Tudtam, hogy már elsőnek a rendőrséghez kellett volna fordulni. Többen vannak, és talán gyorsabban át tudták volna böngészni a felvételeket és a papírokat. Bár, a magyar rendőrségre nem szívesen bíznék bármit is…

-          Jó. Mona biztonságban van. Téged pedig haza viszlek, összepakolsz, aztán indulunk Londonba.

-          Mi? Nem!- olyan indulatosan kiáltok rá, hogy összerezzen. Nem fordul felém, de látom, hogy arcán az izmok megfeszülnek, és erősebben szorítja a kormányt is.

-          Elhiheted, nekem se leányálom, egész héten utazgatni, de ha egyszer Harry ezt szeretné, ezt látja jónak, akkor megteszem.

-          Nem érdekel, hogy mit akar. Őt csak bízd rám. Amint visszaérünk a bátyám házába, beszélek vele. – Az út ezek után néma csendben telik, csak néha szitkozódik egyet, mikor Harry zaklatja telefonon. Amint leparkol a ház elé, kikötöm az övemet, de nem szállok ki rögtön. Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy megértessem Niall-el angolul amit akarok.

-          Szóval, nagyon szépen köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, és hálás vagyok amiért ide utaztál, de… Mind a kettőnknek jobb lenne, ha visszarepülnél Angliába. Legyél a barátnőddel, bizonyosodj meg róla, hogy jól van, engem pedig felejts el. Semmi bajom nem lesz, szinte biztos, hogy csak veletek akarnak szórakozni. Én pedig nem akarok ebbe belefolyni,- olyan gyorsassággal hadarom el, ami engem is meglep. Nagyon sokat fejlődtem, az utóbbi hetekben, köszönhetően annak, hogy igazából csak a szüleimmel és a bátyámmal beszéltem néha magyarul.

-          Sajnálom,- kedvesen végig simít a vállamon- nem hazudtam. Tényleg jól éreztem magam veled, és én tartozom hálával. Lassan többet fogok tudni a dán történelemről, mint az írről.

-          Ugyan, annál nem nehezebb. Ittak, verekedtek és ittak. – A hét eleje óta ezzel piszkálom, és mindig történelmi vitákba kezdtünk, de most csak felnevet, aztán fél oldalasan, amennyire a váltó engedi, magához ölel. Gyorsan szállok ki, majd rohanok a házba, hogy minél előbb beszélhessek a göndör fiúval. Olyan boldog voltam, amikor felhívott és bocsánatot kért. Alig ismerjük egymást, ő mégis Angliába akar vitetni. Azonnal indítom a Skype hívást, amit másodperceken belül el is fogad. Egyszerre kezdünk el beszélni, ő dühösen én pedig higgadtan és csendesen, ezért szólok neki, hogy kezdje ő.

-          Szólok Niall-nek visszamegy érted. Remélem, azért hívtál mert meggondoltad magadat.

-          Nem, Harry,- parancsoló hangneme és eszelős tekintete megijeszt- azért hívtalak, hogy fejezd be. Fejezd be ezt az egészet,- most már én is hangosabban beszélek a kelleténél.

-          Mit? Csak védeni próbállak, de így, hogy nem egy országban vagyunk, nem olyan könnyű. A szüleiddel simán megbeszélem, vagy hamisíthatok egy email-t is, az egyetem nevében.

-          Nem vicceltem. Vagy véget vetsz ennek, vagy végeztem!- kiáltom hangosan. Meglepi a kirohanásom, másodpercekig méreget a kis kamerán keresztül, idegesen rágcsálja ajkait. Én nagyokat lélegzek, érzem, ahogy a vérnyomásom az egekbe szökik, és utána nincs megállás. Kapkodom a levegőt, úgy érzem a tüdőm megszűnt létezni, a kezeim pedig remegnek. Elhomályosodik a tekintetem, nem látom már Harry-t, csak a kétségbeesett kiáltását hallom. A csattanásra, ahogy lefordulok a székről, az óriási bernáthegyi is befut a szobába. Lefekszik mellém, orrával az arcomat bökdösi, halkan nyüszít, én pedig azonnal a fejéhez kapok. A puha szőre végig csúszik ujjaim között, ahogy mancsát rám rakja, fokozatosan csillapodok le. Homlokomon verejtékcseppek csöpögnek le, ahogy felülök, a pólóm aljával törlöm meg, aztán szomjasan kapok az üvegem felé. 

-          Laura!- kiáltja barátom megkönnyebbülve, mégis remegő hangon, ahogy újra meglát a kamera előtt. Még nem tudok megszólalni, csak próbálom elnyomni a remegést és a szörnyű hányingert, ami kerülget. Próbálok egy mosolyfélét magamra erőltetni, mégse szerencsés egy fiúnak így látnia a barátnőjét. Percek múlva tudok csak megszólalni, akkor is csak halkan.

-          Ne haragudj,- ez az első amit mondok. A kutya, akit Kócosnak hívnak, nem tágít mellőlem, nagy fejét ölembe hajtja és sűrűn néz fel rám, mintha ellenőrizne.

-          Ne viccelj!- csattan fel- nem tehetsz róla. Én kérek bocsánatot, amiért ennyire felhúztalak. Egyszerűen, csak megőrülök a tudattól, hogy nem vagy itt velem. Két hétig folyamatosan tudtam rád vigyázni, de most…- nem kell befejeznie ahhoz, hogy megértsem mit akar mondani. Nehéz, nehezebb mint gondoltam ez az egész távkapcsolat. Alig telt el egy hét, de én már most úgy érzem, nem bírok ki többet nélküle. Órákon keresztül beszélünk ezek után, teljesen mindennapi témákról, olyanokról is, amiket még sose veséztünk ki.  Csak akkor szakítjuk meg fél órára a beszélgetést, amikor haza érkezik Dávid és Esther.

-          Te komolyan főztél?- Esther nagy szemeket ereszt, Dávid pedig gyanúsan méreget és a kukában a nem létező ételes zacskókat keresi.

-          Volt segítségem,- mosolygok rájuk. Harry-vel egy kicsit másmilyen sütni, főzni, mint mondjuk anyuval. Barátom mindenből viccet csinált, ezért volt, hogy leejtettem a kanalat, vagy neki mentem a hűtőnek annyira zavarba jöttem egy-egy piszkosabb megjegyzésétől.

-          Most már tényleg megakarom ismerni azt a fiút,- szól Esther a vacsora végén, amiből semmi se maradt. Eredetileg nyolc főre készült, tehát legalább holnapra is maradt volna, de annyira megörültek a főtt kajának, hogy többször is szedtek.

-          Milyen srác? Én azt hittem anyutól van a recept!- kapja fel a fejét Dávid. Estherrel egyszerre csapunk a homlokunkra, majd inkább magukra hagyom, amíg lehiggad a bátyám. Néha, kicsit rosszul viseli, ha fiúk vannak körülöttem. Szó sincs verekedésről vagy egyéb rivalizálásról, egyszerűen csak megszólal benne a bátytigris. Mivel Harry elugrott a boltba, ezért írok Niall-nek, hogy sajnálom a viselkedésemet, és nagyon köszönöm, élveztem a vele töltött napokat. Átküldöm neki a képeket, amiket készítettem róla, amikor a Kis Hableánnyal áll, vagy amikor a vidámparkban egy kacsát üldöz. Különös bizsergés fut végig a testemen, amikor barátom visszatér és ruházata csak egy pizsama nadrágból áll.

-          Ki sminkelted magad?- kérdezi szemtelen mosollyal az arcán, amikor a géppel együtt befekszik az ágyba és oldalára fordulva néz a kamerába.

-          Nagyon vicces vagy,- motyogom orrom alatt, és közben tenyereimet arcom két oldalára tapasztom.

-          Már mindegy, láttam!

-          Ízlett nekik a kaja. És még mindig nem tudom, hogy ejtik- nevetek fel. Percekig próbálta nekem megtanítani a francia étel nevét, amit elkészítettem, de semmi nem maradt meg belőle.

-          Én mondtam. Ez volt első recept, amit teljesen egyedül próbáltam ki.

-          Nos, ha úgy vesszük nekem is,- mosolygok rá. Amikor látom, hallom a hangját, vagy csak olvasok tőle egy üzenetet, mindig felfelé görbül a szám.

-          Van valami nagyon fontos, amit meg kéne vitatnunk…

-          Igen?

-          Ha te láthattál engem félmeztelenül, akkor én miért nem?- végre, nagy nehezen, eltűnt a pír az arcomról, most viszont a lábujjam is felgyullad. Kösz. Zavarban érzem magam. Megint. Aranyosan mosolyog rám, semmi követelőző nincs a tekintetében, inkább csak huncutság és még valami különleges.

-          Ha jó fiú leszel, talán megmutatom a vádlimat.

-          Azt már láttam,- nyafog és keresztbe fonja karjait mellkasán. Felkarján kidagadnak az erek, izmai tökéletes látványt nyújtanak.

-          Válogatós.

-          Mit is mondtál, mikor mutatod meg?- hadarja el gyorsan, én pedig felnevetek. – Mellesleg, hagy emlékeztesselek arra, hogy két hete még váltig állítottad, nem fekszel le velem.

-          A lábam mutogatása és a szex kicsit más,- pontosan tudja, hogy még sose voltam fiúval, de nem űz gúnyt a témából.

-          Bármivel kezdhetünk,- szemei most már feketék, arca is megváltozott, eltűntek az édes gödröcskék. Ha kényszerítenének se tudnám megmondani, hogy melyik arckifejezése tetszett jobban. A mondata több reakciót vált ki belőlem, mint amennyit képes lennék kezelni. Egyszerre rémiszt meg és indít el bennem valamit, valamit ami érdekes gondolatokat sodor agyamba. Zavartan túrok hajamba, aztán felnevetek, mikor meglátom, hogy ő is ugyanezt teszi. Nem bírom tovább a feszültséget amit a kínos csönd és a bevillanó képek okoznak.

-          Ne haragudj, de a bátyám szólt!- dehogy szólt. Esther nem engedi neki, hogy megzavarjon amíg Harry-vel beszélek, de valamiféle kifogást muszáj volt találnom.

-          Semmi baj, úgyis veszek még egy hideg zuhanyt.

-          Én egy fürdőt,- csúszik ki meggondolatlanul a számon. Mi? Mi a francért mondtam én ilyet?

-          Szórakozol velem, Laura?- förmed rám.

-          Jó zuhanyt!- nem várom meg a válaszát, a piros ikonra kattintok. Nagy levegőket veszek, és keményen próbálom másfelé terelni a gondolataimat, de elbukok.

-          Laura? Van rajtad ruha?- Dávid magyarul kiabál be nekem. Összerezzenek a hangra, ami az ajtó másik oldaláról jön. Kitárom, aztán összeráncolt szemöldökkel nézek rá, hogy mi baja van.

-          Azt hitte, hogy skype szexeltek Harry-vel,- szól közbe Esther a háttérből.

-          Kellett neked megtanítanod magyarul,- morogja Dávid, aztán végig néz rajtam, ellenőrizve kinézetemet- jó. Ezek szerint úri ember.

-          Persze,- bólogatok és egész hihetőre sikerül. Igaz, percekkel ezelőtt célzott arra, hogy nem ártana félmeztelenre vetkőznöm, de nem kell mindenről tudniuk.

-          Miért jelölt be Facebook-on? A kezedet nem tőlem kell kérnie,- kis csönd lesz, Esther még a tévét is kikapcsolja, az arcáról mindent le lehet olvasni. Ő is kételkedik a bátyám épeszűségében.