8. fejezet

Sziasztok! Remélem, mindenkinek szép hétvégéje volt és a hete se telik annyira borzasztóan! Jó olvasást kívánok, ha van véleményetek, ne tartsátok magatokban! :) További szép hetet kívánok! 

8. fejezet

Más fél hét elteltével, pontosan két nappal a haza utazásomig, egyszer se került szóba, hogy mi lesz velünk ezután. Minden napot együtt töltöttünk, bár csak esténként voltunk egyedül, mert a szüleim ragaszkodtak ahhoz, hogy velem lehessenek. Nem vertük nagy dobra, hogy együtt vagyunk, egyrészt azért mert anyuék megtették helyettünk is, másrészt pedig… Mint kiderült, ilyen téren félősebb vagyok, mint vártam. Az utolsó előtti estét, mindig kint töltjük a parton, és csak beszélgetünk. Most ez annyiban különbözött, hogy Harry is velünk tart.

-          Mikor tudod meg, hogy felvettek?

-          Nem sokára… Július végére ígérték, de általában előbb ki szokott derülni,- sóhajtom. Ebben is eltér az általam választott egyetem, ugyanis jövő tanévtől a nulladik évet fogom járni, ami annyit jelent, hogy pár hétvégére oda kell utaznom, szünetekben pedig egész hetet kell ott töltenem. Természetesen edzőmeccsek és taktikai edzések lesznek, hogy mire elindulunk az egyetemi bajnokságban, addigra összekovácsolódjon a csapat. Nem vagyok benne biztos, hogy bírni fogom ezt az egészet, az érettségi mellett, de egyenlőre nem izgulok. Elég lesz majd akkor idegeskedni.

-          Nagyon elgondolkoztál,- húzza magához közelebb vállamat, így oldalának préselődök. Mosolyogva felnézek rá, és csak megrázom a fejemet, jelezve, semmi komolyabb dologról nincs szó. Puszit nyom a fejem búbjára, aztán megállunk, és a homokba ülünk.

-          Szóval, meddig maradsz Horvátországban?

-          Zayn-től függ, de szerintem holnap után mi is haza megyünk. Elég sok dolgunk lesz.

-          Zayn unja a pihenést?- viccelődök. Legalábbis próbálok. Zayn és én sok időt eltöltöttünk, főleg mikor náluk voltam és barátom a főzéssel volt elfoglalva, addig mi előszeretettel segítettünk a másiknak. Ő angol kifejezéseket és szlenget tanított nekem, én pedig német szavakkal bombáztam. Hihetetlen agya van, egyszer ismétlés után megragad benne minden.

-          Kanos,- kacsint rám.

-          Sajnálom szegényt. Ezért volt olyan fura beszélgetése múltkor a barátnőjével.

-          Szerintem vicces volt. Bár a helyedben örülnék, hogy nem értettél mindent!- vigyorodik el, és talán elmesélné, hogy mi is jött ki pontosan Zayn szájából, de közbe vágok.

-          Mi lesz velünk?- napok óta próbálom kitalálni, hogyan is kérdezhetném meg. Milyen hangsúllyal, hogy ne tűnjek naivnak?

-          Semmi,- ejti ki könnyedén, aztán arcomat látva gyorsan hozzá teszi,- ugyan úgy fogunk találkozni, beszélni.

-          Harry, nem a szomszédom vagy. Még egy kibaszott tenger is közöttünk lesz,- nem szokásom káromkodni, de most olyan könnyedén csúszik ki a számon.

-          Három óra alatt bármikor ott vagyok nálad, és te is sokszor fogsz jönni. Megoldjuk,- megfogja a kezeimet és lágy csókot lehel ajkaimra. Nem hiszek neki, de miért rontsam el a pillanatot, ha élvezhetem is még egy rövid ideig? Megváltoztam a más fél hét alatt. Sose halogattam semmit, mindig mindent rögtön megcsináltam, de most… Annak érdekében, hogy egy kis időt is tölthessek vele, bármit megteszek. Olyan lázban ég a testem, amikor csak meghallom a hangját, különös érzés, amelyet még sose éreztem. Semmi más nem tűnik akkor fontosnak, mikor vele vagyok. És ez megijeszt és egyben boldoggá tesz.

***

Az este jó hangulatban telik, nem jön fel többet a távolság kérdése, bár végig ott motoszkál a fejemben. Másnap reggelre már többször veszem észre, hogy csak erre vagyok képes gondolni. Újra és újra eszembe jut, hogy mennyire veszélyes is a munkája, nem beszélve arról, hogy mennyi idejét áldozza arra. Nem akarom, hogy feladja miattam! Sokkal fontosabb és nemesebb tetteket visz végre mintsem, hogy hozzám repüljön. Végig mellettem van, amikor pakolunk, a szüleim is sokkal engedékenyebbek utolsó este, igazából megengedik azt is, hogy Harrynél aludják. Tudják, hogy nem feküdnék le vele, csak ki akarok használni minden percet, amit még vele tölthetek. Késő délután, az indulás előtt Zayn mellett ülök a kempingi kávézóban. Harry elrohant valamiért, de percek kérdése és visszajön.

-          Sokszor jössz majd látogatóba?

-          Nos…- barna szemei lyukat égetnek az arcomba, de én nem bírom állni a pillantását- havonta egyszer mennem kell és a szüneteket is ott fogom tölteni, de azon kívül nem tudok. Meccseim lesznek, és Harrynek még nem mondtam, de…- annyira kínos erről beszélni.

-          Nem akarsz vele találkozni többet?- hangjából tisztán kivehető a meglepettség és az ingerültség, bár próbálja palástolni. Azonnal felemelem a fejemet és sértett arcomat látva, csak még jobban összezavarom.

-          Dehogynem! De nem tudnék még dolgozni is, hogy meg keressem a pénzt a repülőjegyre. Elvileg fogok pénzt kapni a meccsekért, de nem tudom mennyit.

-          Beszélned kéne vele. Megértené- szól gyengébben. Vörös arcomat tenyerembe ejtem és csak megrázom a fejemet. Másodpercek múlva Harry visszatér hozzánk, kezében egy kis zacskóval.

-          Zayn, miért ilyen vörös a feje szegénynek? Megint valami perverz poént mondtál?

-          Nem,- tiltakozik hevesen barátja,- de kedves tőled, hogy rögtön gyanúsítasz.

-          Lassan a kapuhoz kéne mennünk, mert az útlevelemet nekem kell ki kérnem. – A fiúk bólintanak, gyorsan elintézik a számlát, majd távozunk. Már feladtam a küzdelmet, ha fizetésről van szó. Múltkor Harry a pólómba dobta vissza a pénzt, Zayn pedig az angol könyvembe rejtette. A másfél hét során nem egyszer estem zavarba, amiért Harry vásárolt nekem dolgokat. Nem voltak drága dolgok- nem is engedtem volna- de már az is furcsaságnak számított, hogy egy fiú, akinek tetszem, dolgokat vesz nekem.

-          Én előre megyek, beszélgessetek nyugodtan,- mosolyodik el Zayn, aztán gyors léptekkel elsiet, hogy ő is elköszönhessen a szüleimtől. Lassan sétálunk Harryvel, nem szólunk igazából semmit, csak egymás kezét fogjuk, néha pedig megállunk egy csókra. Utolsó pillantást vetek a tengerre, aztán pont mikor egy épület eltakarná, megtorpanok. Elszorult torokkal nézek fel barátomra. Az ő arckifejezése is szomorú, ami beteszi a kiskaput és elsírom magamat.

-          Nem akarok haza menni,- könnyeim lassan folynak le arcomon, még jobban kínozva ezzel őt is és magamat is.

-          Csak két hetet kell kibírnod, utána repülsz hozzám!- ígéri és szorosan magához ölel. Alig hallom meg szavait, olyan zokogásba fogok. Nem terveztem előtte sírni, utálom amikor sebezhetőnek látnak. Kedves szavakat súg a fülemben, amivel pont az ellentettjét éri el. Nem tudok megnyugodni. Olyan gyorsan elment az egész nyaralás, hogy úgy érzem, alig volt két nap. Jó pár percbe beletelik, mire újra normálisan veszem a levegőt, de még mindig fáj. Tényleg úgy érzem, hogy ott mélyen, legbelül marcangol valami.

-          Csak gondolj arra, hogy mennyi jó dolgot csináltunk,- szorítja meg kezemet bíztatóan. Aprót bólintok és egy puszit nyomok szájára, amit mosollyal díjaz. Anya unokanővéremmel és a barátjával beszélgetnek, apa és Zayn pedig a hajónál állnak, és valami szerelnek rajta.

-          Könnyes búcsú? Általában miattam szokott lenni,- viccelődik Blake, ahogy meglátja kisírt szemeimet. Kinyújtom a nyelvemet, de szoros ölelésbe vonom, aztán Robert-et is.

-          Vigyázz rá, tudod milyen,- ezzel mindent elmondtam neki.

-          Nagyon vicces!

-          Harry, nagyon örültem a találkozásnak,- anya és a többiek is elköszönnek tőle, aztán apáék is észre veszik, hogy lassan, de ideértünk.

-          Remélem látjuk még egymást!- szól apa és kezet fognak. Szomorúan nézek Zayn-re, aki egyik lábáról a másikra toporog. Amíg barátom és apa diskurálni kezdenek, addig Zayn nyakába vetem magamat, de egy pillanatra se tiltakozik.

-          Hiányozni fogsz! Ígérd meg, hogy szólsz, ha Angliában vagy,- súgja fülemben, mire csak bólintok. Nem tudok most beszélni, úgyis csak összefüggéstelenül motyognék. Bátorítóan megsimítja arcomat, és biztosít, hogy nem lesz semmi baj. Szeretnék, annyira szeretnék neki hinni, de nem megy. Csak az lebeg a szemem előtt, hogy itt kell hagynom. Olyan szép napokat töltöttünk együtt, annyi mindent mondtunk egymásnak, most pedig… Már nem tudom, hogy mikor kezdtem el sírni, vagy hogy, hogyan kerültem Harry karjaiba. Csak görcsösen kapaszkodok belé, közben tudom, ő se szeretne elengedni. Végül, valahogy elszakadunk egymástól, utoljára megcsókolom, megszorítom a kezét, aztán hagyom, hogy anya az autó felé tereljen. Nem kéne visszanéznem, de látnom kell, talán utoljára. Arca elgyötört, csakúgy mint az enyém, de próbál mosolyogni és még integet is.

Már nem sírok, csak nézek kifelé a fejemből. Szemeimmel az elsuhanó fákat követem és a néha még előbukkanó tengert is. Keserűséggel tölt el, hogy ilyen gyorsan vége lett a nyaralásnak, de próbálom azzal vigasztalni magamat, hogy mennyi minden jó történt velem. Zayn nagyon sokat segített, hogy elfelejtsem a férfit, akivel Harry végzett. Én mégis sok kérdéssel árasztottam el barátomat, nem hagytam annyiban a dolgokat.

***

Minden egyes benzinkútnál, ahol megálltunk, írtam Harry-nek, hogy merre járunk és, hogy máris hiányzik. Egyik üzenetemre se válaszolt. Sőt, a közösségi oldalon lévő oldalát se találtam, bár ezt a net lassúságára fogtam. Más nap hajnalban, mikor haza értünk, újra megnéztem a beérkező leveleimet, de egyik se tőle érkezett. A barátaim mind írtak, érdeklődtek, hogy mikor tudnánk újra találkozni. Szomorúan és mégis boldogan írtam nekik, hogy Dániába utazok késő este, utána meg Angliában fogok dolgozni, így inkább beszéljünk Skype-on. Sok mesélnivaló valójuk volt, és nekem is, emellett szüleimnek is segítenem kellett, így nem volt időm Harry-re gondolni. Délután indultunk a repülőtérre, ahol anya szomorúan panaszolta, hogy ők nem tarthatnak velem. Régen látták már a fiúkat, de biztosítottam őket, hogy rábeszélem Ádámot a hazalátogatásra. Elköszönök tőlük, miközben magamban megjegyzem, hogy kezd nagyon elegem lenni a folyamatos búcsúzásokból. Az ellenőrzések után, veszek vizet és egy szendvicset, és hatszor is megnézem az üzeneteimet, hogy Harry válaszolt-e. Igaz, kevesebb mint egy nap telt el, mégis… Nem kíváncsi arra, hogy haza értem-e épségben? Nem kíván jó utat Dániába? Két nap múlva lesz a szülinap, talán akkor se fog írni? Nagyot sóhajtok, és inkább a barátaimmal beszélek, akik igenis kíváncsiak arra, hogy mi történik velem. A gépen Budapestet még ámulva nézem, hiába láttam már sokszor éjszaka, ilyenkor, főleg ilyen magasságból, megunhatatlan. Aztán utána elalszom, és már csak a landolás előtt fél órával ébredek fel. Nem aludtam valami sokat, de inkább örülök, hogy nem voltam ébren, mert így nem maradtam egyedül a gondolataimmal.

-          Hölgyem,- a mellettem ülő férfi angolul szól hozzám,- egy fiú megkért, hogy adjam ezt oda neked!- egy papírt nyom a kezembe, aztán visszafordul az újságához. Szemöldök ráncolva hajtom szét a barna levelet, aztán nem sokon múlik, hogy eldobjam magamtól.

„ Miért nem voltak jók a régi barátaid? Nem tetszenek az újak!”

A férfihoz fordulok és megkérdezem tőle, hogy nézett ki a férfi aki adta nekem, de ő azt mondta, hogy kötés volt az arcán ezért nem látta teljesen, de szőke haja volt. Legszívesebben apró kis darabokra tépném, de amint leszállunk lefotózom és elküldöm Harry-nek, hátha neki mond ez valamit. Az ujjaimat tördelem, miközben landolunk, a hülye levél miatt, még a koppenhágai éjszakáról is lemaradtam. Amíg a bőröndömet várom, rögtön rácsatlakozom a net hálózatra és elküldöm a levelet Harry-nek, de a biztonság kedvéért Zayn-nek is. Ez nem apró kis szívatás, mint amilyet a barátaimmal szoktunk. Mosolyt erőltetek az arcomra és egy rövid ideig el is felejtem a dolgokat, mikor megpillantom Ádámot és Esthert.

-          Jézusom, milyen nyúzott vagy! Nem most voltál nyaralni?- szól édes bátyám, mire eldobom a cuccaimat, és püfölni kezdem. Esther hangosan nevet és pár körülöttünk lévő is hangos nevetésbe kezd, ahogy megpillantanak minket.

-          Fél éve nem láttuk egymást és ez az első ami eszedbe jut? Te majom,- ütök rá egy utolsót, majd nyakába vetem magam. Szoros ölelésbe húz, és jó pár pillanatig így állunk, még a szemeim is könnyesek lesznek, de végül uralkodom magamon.

-          El kell mesélned, hogy bírod,- lépek Esther-hez aki csak megforgatja a szemeit és ad két puszit. A kocsit nehezen találjuk meg, mert még most is (hajnali kettő) sok autó parkol a repülőtéren, és a sötétben még a nevetséges bugyi kék audit se ismerni fel. Végül negyedóra bolyongás után megtaláljuk, addigra mindenki kellően elfárad. Esther azonnal bealszik, mikor Ádám mesélésbe kezd, és nekem is masszíroznom kell az arcomat, hogy ébren maradjak. Szerencsémre, közel laknak a repülőtérhez, így fél óra alatt megérkezünk a csöndes kis kertvárosba. A hatalmas, bernáthegyi kutyájuk rögtön felénk fut és szó szerint a nyakamba veti magát, így majdnem felborítva. A házba lépve azonnal feltűnik, hogy megint átrendezték és új festményeket is vettek. Az eddigi pipacsvörös falak helyett most kávébarna uralkodik és halványzöld rojtos szőnyeg került a nappali közepére. A vendégágyat már megágyazták nekem, így egy gyors zuhany és előkeresve a pizsamámat az ágyba dőlök. Órákkal később a telefonom rezgésére riadok fel, és rögtön kiugrok az ágyból, keresve a készüléket. Pillanatok alatt megtalálom és megpillantva a nevet, kinyomom és írok egy üzenetet, hogy neten beszéljünk inkább. A telefonszámlám mindig alacsony volt, köszönhetően annak, hogy mindent a neten szoktam elintézni, ezért nem szeretném, ha Harry angliai hívásai miatt magas lenne.

„Örülök, hogy épségben haza értetek. Ne haragudj, hogy nem tudtam írni, de alig landoltunk a Heathrow-n, máris be kellett mennem dolgozni. Niall már dolgozik a repülőtéri kamerák anyagán, de nincs okod aggodalomra. Nem lesz semmi baj!”

Enyhe kifejezés az, hogy nem hiszek neki. Legszívesebben elküldeném egy melegebb éghajlatra!

„Szerintem meg igenis van aggódni valóm. Amíg aludtam valaki üzenetet írt nekem, ráadásul angolul.”

„Mint említettem, minden tőlem telhetőt megteszek. Inkább mesélj, miért vagy már ilyen korán ébren?”

„Te keltettél. Amúgy is egyedül vagyok itthon, a testvérem és a barátnője egy tévénél dolgoznak, úgyse aludtam volna sokáig.”

„Teljesen egyedül?”

„Nos, a kutyájuk is itt van, de igen. Nézd, szerintem beszélek a szüleimmel a levélről.”

Feltétel nélkül bízom bennük, és ez kölcsönös, ezért egy ilyen fontos dolgot sose titkolnék el előlük.

„NEM! Ha bevonod őket, csak veszélynek teszed ki a szüleidet. Adj egy kis időt, hogy utána nézzek ennek.”

Percekig gondolkozom azon, hogy mi lenne a helyes megoldás, közben folyamatosan üzen és még fel is hív.

„Ha még egy üzenet érkezik, akkor szólok nekik. Ez nem valami ócska film, amiben eltitkolom, hogy nagyobb baj legyen belőle. Inkább mesélj valami másról.”

„Niall holnap reggelre Koppenhágában lesz. Körül fog nézni és majd hívni fog téged, ha kiderített valamit.”

„ Mi? Nem! Harry, állítsd le magadat. A zsebpénzemet erősen meghaladja, még egy fapados jegy is. Semmi szükség erre; az is lehet, hogy csak egy kis gyerek szórakozott velem. „

„El is hinném neked, ha én nem lennék az aki. Hidd el, nincsenek véletlenek. Nem hiszek bennük.”

„Már pedig vannak. Nincs szükségem bébiszitterre.”

Kezdek igazán mérges lenne. Értékelem, hogy a végére akar járni a dolgoknak, de akkor miért nem ő jön ide? Miért küld maga helyett valaki mást?

„Nem nyitok vitát. Most mennem kell, pár óra múlva írok.”

„Szóval nincs beleszólásom? Már bánom, hogy elmondtam. Nem kell írnod, kösz, meg leszek!”